Dilemmák: milyen SEO-s kell a piacon?

Diplomaosztón | Közkedvelt pillanat
Diplomaosztón avagy jönnek a dilemmák

Mindentudó vagy gondolkodó szakember kell-e a keresőoptimalizálás piacán?

A minap a pécsi közgázon a mesterfokozatot szerzett diákok diplomaosztóján volt szerencsém jelen lenni, ahol is az egyetem részéről köszöntőt mondó professzor – túllépve a protokolláris eseményeken megszokott üres, unalmas, ámde komoly formába öntött semmitmondáson – a dilemmák, a különböző utak és felfogások, a paradoxonok elfogadásának szükségességéről beszélt. Mondandóját az emberiség nagy gondolkodóitól vett idézetekkel is alátámasztotta, elgondolkoztatva közönségét.

Mint mondta, korunkban, amelyben már az sem biztos, ami megtörtént, amelyben betonbiztosnak gondolt közgazdasági és azok határain túleső elméletek porladnak szét, különösen fontos ez a szemlélet és magatartás.

Ugyanaznap este megnéztem a televízióban az U-571 című filmet, amelyben a “Klough főnököt” játszó Harvey Keitel négyszemközt, erős tanácsot adott a “hivatalos” tengeralattjáró parancsnokot megtestesítő Matthew McConaughey-nak: soha többé ne fedje fel a legénység előtt, hogy dilemmája van. Ugyanis a parancsnoknak csakis akkor lesz tekintélye, ha mindig, mindent biztosan tud, ha határozottnak látszik és határozottan cselekszik.

A két magatartásforma, egyfelől a gondolataiba mélyedő, meditatív, a dilemmák feletti gondolkodást megtestesítő ember, másfelől a határozottan cselekvő, mindent jól tudó egyén számtalan műben jelenik meg és a mindennapok során magunk is számtalanszor megfigyelhetjük.
(Számomra e tárgyban megrendítő erővel bír a lengyel Zbigniew Herbert-től a Fortinbras gyászbeszéde c. vers. Ebben a tettek embere, Fortinbras, akit vár “egy csatornázási terv s egy rendelet lotyókról és koldusokról”, elköszön a “kristály eszmékben” hívő, meditáló, de immár holt Hamlettől.)

E hosszú bevezető “aprópénze” tulajdonképpen egy szakmai dilemma: amikor az ügyfél kérdez, akkor milyenek legyenek a válaszaink? Mindentudóak legyünk? Lássék rajtunk, hogy határozottan cselekszünk, mert ismerjük a szakmánk minden csínját-bínját, vagy valljuk be, hogy a keresőoptimalizálás, a SEO alapja egy olyan Google algoritmus, amely ipari titkot képez, s ebből következően találkozhatunk olyan kérdésekkel, amelyre vonatkozóan még nincsenek tapasztalataink? Elgondolásunk van rá, analógiát is tudunk, de pontos választ nem ígérhetünk? Vajon elszáll-e ettől a bizalom, avagy megmarad?
Vajon kikezdhetetlen tekintélyű tengeralattjáró parancsnok kell a piacnak vagy Hamlet, a meditáló?

*****

Más dilemmák: SEO, etika, evolúció

Ami nem okoz dilemmát a SEO-ban: a keresőoptimalizálás, a SEO alapjai

“Dilemmák: milyen SEO-s kell a piacon?” bejegyzéshez 8 hozzászólás

  1. Manapság szinte mindenki az “én ehhez tökéletesen értek” verziót használja, ami személy szerint számára nem túl megnyerő.
    Amikor Lászlót választottam, hogy rendbe rakja az oldalam SEO-ját, pár szakembert előtte megkérdeztem.
    Szinte mindenki elmondta, hogy mennyire ért hozzá, hány éve csinálja és milyen eredmények lesznek.
    Egyedül László volt az, aki reálisan elmondta, hogy mik lehetnek a hibák, illetve azt, hogy nagyon sok egyéb tényező is lehet, amivel nem is tudunk számolni.
    Nekem ez az őszinteség sokkal meggyőzőbb volt, mint a vakítások.
    Szerencsére jó volt a megérzésem, és a megfelelő szakembert választottam. 🙂

  2. Kedves Tibor!
    Köszönöm megtisztelő véleményed! Az a néhány évvel ezelőtti kaland, Írország “online bevétele” 🙂 a magyar fogorvoslás, pontosabban a Tibor Dental számára – számomra életre szóló szakmai élmény marad!

  3. Nekem az a tapasztalatom, hogy a dilemma erősen személyfüggő! Az én partnereim döntő többsége határozott megoldásokat vár tőlem – és akkor a legjobb tudásom szerint határozottan megadom.
    Az ügyfeleim pár százalékával tudok dilemmákról beszélni, a különböző megoldások rövid és hosszútávú következményeit megvitatni és az alapján a legjobb választ közösen kiválasztani. Az a tapasztalatom ezen ügyfeleim nagyon érett személyiségek. Együtt tudnak élni az a dilemmákkal úgy, hogy közben nem veszítik el magbiztonságukat, önbecsülésüket.

  4. Valószínű, hogy a dilemmák felismerése is feltételez egyfajta felkészültséget, az elviselésükről már nem is beszélve.
    A piac megrendelői oldalán persze nem azt várják el, hogy a cselekvésképtelenségig meditáljon a megbízottjuk, viszont a “mindentudás” nagyképűsége sem biztos, hogy hitelesíti a szakembert.
    Vagyis az általad említett “a dilemma erősen személyfüggő” megállapításhoz hozzátenném: szakmafüggő is. Vagyis a hadseregben a szélsőségesen határozott irányítás a helyénvaló, de például a tudomány terén ez aligha működhet eredményesen.

  5. Általános nézet, hogy minden szakma a laikusok elleni összeesküvés. Ez többnyire a szakmák nagy hangú, minden helyzetben magabiztosan nyilatkozó, kétségekről nem beszélő, saját kétségekkel soha nem törődő kontárjai miatt van így.

    Jómagam azt hiszem, hogy minden szakma nagyjai kételkedő, töprengő emberek, akik bizonyos határokhoz – jó szakemberről lévén szó: távoli határokhoz – érkezvén azt merik mondani: “nem tudom”.

    Még amikor egyetemre jártam (nem fejeztem be), járt a Széchényi Könyvtárba, ahová mindennap feljártam, egy idős kutató. Bármikor mentem, ő ott volt, olvasott, jegyzetelt, valamit keresett.

    A legtöbbször egyedül volt, mindig találgattam, mivel foglalkozik – sosem tudtam meg. Láttam egyszer, hogy a büfénél beszélgetni kezdett egy fiatalemberrel – az szólította meg, és ő készségesen válaszolt. Leültem pár fotel távolságra, és mint ők, én is cigarettára gyújtottam. Órákig beszélgettek, én nem is igen hallottam, miről, csak öröm volt nézni ezt a nyilvánvalóan nagy tudású embert. És egyszer meghallottam valamit, amiért nagyra becsültem. Egy kérdésre ugyanis elmosolyodott, szippantott a cigarettájából, és azt mondta: “Nem tudom, uram, ehhez nem értek.”

  6. A legalább önmagunknak bevallott dilemma – vagy egyenesen a bevallott “nem tudom” – jó esetben utána nézésre, vagy ha lehetőség kínálkozik rá, akkor kísérletezésre csábítja az embert.
    Számos SEO problémára azért tudok megoldást, mert sok mindent ki tudtam próbálni a saját portálrendszeremen, mielőtt az ügyfél a problémával találkozott volna!
    De úgy látom, te is előnyt tudsz teremteni az ismeretlenből! 🙂
    Hiszen azt látom, hogy nem tudtad (bár nem mondtad ki), hogy milyen színű zsebbélyegzőt szeretne az emberek többsége – de furfangos módon megkérdezted tőlük:
    http://www.belyegzoexpressz.hu/blog/2012/07/03/melyik-zsebbelyegzo-a-legszebb-3000-forintos-ajandek-egyetlen-valaszert/

Szólj hozzá!

This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.