A termék származása minőséget jelző

Német kanapé = jó minőségű termék

Évekkel ezelőtt feltűnt, amikor a budapesti ABútor Kanapé Áruház önvallomását olvastam, mely szerint az általuk forgalmazott kanapék, ülőgarnitúrák, sarokgarnitúrák Németországból származnak és egyebek mellett ebből következik az üzlet és az ilyen nemzeti eredetű termék kedveltsége.
A német minőség, mint vevőket csábító fogalom mély gyökeret vert már Magyarországon és Kelet-Európa, sőt a világ más országaiban is.

Olvass tovább

Egy bútorüzlet kettős titka

Egy nemrég pályára állított bútorüzlet honlap sikerének kettős titka kell, hogy legyen. Egyfelől valós keresletet kell kielégítenie magas minőségben, hozzá kapcsolódó marketing munkával és honlap-technikai értelemben, elegánsabban fogalmazva, online marketing, keresőmarketing, keresőoptimalizálás értelemben is élen kell járnia.

A vásárló mozgatórugói

Ha új lakásba költözünk vagy bővítjük a meglévőt, esetleg szeretnénk felfrissíteni például a nappalinkat, az ülőbútorok beszerzése magától értetődő döntés. Napjainkban a kényelmi ülőbútorok számítanak a legkedveltebb berendezési tárgyaknak, s egyúttal ezek vannak kitéve a legnagyobb igénybevételnek is a mindennapos használat által. Éppen ezért fontos, hogy olyan kanapét vagy ülőgarnitúrát válasszunk, amely formáját és stílusát tekintve leginkább megfelel az igényeinknek, megfelelő helykihasználást biztosít, illik a lakás vagy a rendelő, a váró, az iroda enteriőrjéhez, ugyanakkor kényelmes, kiváló minőségű és strapabíró.

A döntés nem egyszerű, hiszen számos webáruház és hagyományos bútorüzlet kínál kanapékat széles választékban. Az igazán megbízható kereskedőházat onnan ismerhetjük fel, hogy az impozáns termékválaszték mellett számos vásárlóbarát szolgáltatást kínál, s a legjobb esetben bemutatóterme is van, így a vásárlót nem érheti kellemetlen meglepetés, hiszen megnézheti, kipróbálhatja a neki tetsző bútorokat.

Rátalálnak-e a bútorüzlet honlapjára?

Ám aligha történhet egy olyan katalógus jellegű honlapról válogatás, a honlap üzemeltető szempontjából pedig ügyfél szerzés, forgalom növekedés, amelyre nem lehet rálelni a keresőkből.
A keresők között persze kitüntetett helyen szerepel a magyar piacon szinte egyeduralkodó Google. Ebből következően a egy bútorbolt, bútorüzlet honlapja is a Google irányelveit kell kövesse, azoknak kell eleget tennie.

Persze vannak olyan általános, minden kereső számára fontos tényezők (Mozilla Firefox, Microsoft Edge, Opera stb.) mint a betöltési gyorsaság, a szabályos kódolás, a megbízható védelem, a korszerű számítástechnikai megoldások alkalmazhatósága, a social media hálózataihoz való kapcsolhatóság.
A jó online felkészültségű bútorbolt mindezen elvárásoknak a legfrissebb kiadású WordPress motorra ültetve, a legkorszerűbb PHP-nyelvvel igyekszik eleget tenni, a biztonságos kommunikációt pedig SSL-lel (https előtaggal) biztosítja.

A menürendszer tiszta, a tartalom jól kiolvasható belőle mind a látogató, mind a keresők pókjai számára. Az előbbit morzsa, az utóbbiakat webhelytérkép is segíti a háttérben a YOAST SEO vagy az AIOSEO jóvoltából.
A képek alatt Google friend elnevezések, alternatív szövegek találhatóak. A textet Heading 1 – 2 fejezetcímek vezetik.

Természetesen a pluginek (beépülők) is folyamatosan frissítésre kerülnek, az url-ek pedig tisztán mutatják az elért oldal tartalmát, a struktúrában elfoglalt helyét.
Az pedig teljesen természetes, hogy a Google Search Console és Analytics alá is beintegrálódott a website.

Most már csak az kell, hogy a látogatók rátaláljanak a SERP-ből (a találati tábláról) organikus találatot produkálva, illetve rárepüljenek az akciós oldalra a Google Ads, vagy a facebook hirdetések szárnyán.

***

Kapcsolódó tartalmak:

A Google Trends mire használható?

A Bútor szó így szerepel a Google Trends-ben
A bútor szóra ezt a trendet kapjuk a Google Trends-től

Ebben a bejegyzésben a bútor-kanapé-ülőgarnitúra háromszöget példaként használva bemutatom, hogy miként lehet sokoldalúan felhasználni a Google Trends eszközét az online marketing munka során, kitüntetetten a keresőoptimalizálásban, egy-egy honlap tervezése valamint az AdWords és egyéb hirdetések tervezése során.

Egyetlen dolog trendje: a bútor

Sokan csupán érdekességet kutatnak a Google Trends segítségével. Ráfutnak a nyitólapra és az ott felmutatott témákban merülnek el, élvezve egy sor érdekességet, meghökkenve, hitetlenkedve, mosolyogva vagy éppen szomorkodva a látottak fölött.
Mások – és ennek már van köze a keresőoptimalizáláshoz, SEO-hoz – a tudatos kulcsszó választáshoz alkalmazzák. Egy erősen lefelé lejtő tendencia azt sugallná, hogy az adott szó gyengülő kulcsszavunk lehet csak.
A nyitóképen a bútor szóra történt keresések tendenciáját mértük fel Magyarországon, 2004-től napjainkig, az interneten történt kereséseket véve figyelembe.

Azt láthatjuk, hogy a gazdasági válságot követően újra emelkedésnek indult a bútorok iránti keresések száma, amiből a kereslet növekedésére következtethetünk.
Mindemellett tudnunk érdemes, hogy az emberek kevésbé a legáltalánosabb kategóriát keresik, inkább a szűkebb kategóriákra – ülőgarnitúra, kanapé, fotel, babzsák – lesznek kíváncsiak. (Mint ahogy nem pékárút, hanem kiflit, zserbót, croissant-ot kívánnak szerezni.)

Egymáshoz viszonyított arányok: kanapé, ülőgarnitúra

A kulcsszavak közötti hierarchiát, fontossági sorrendet a keresési arányokból is kiolvashatjuk. (Persze más eszközök is segítségünkre lehetnek, például a Google AdWords kulcsszóválasztást segítő eszköze. Ezek az eszközök egymást nem helyettesítik, de jól kiegészíthetik a másiktól beszerzett adatokat.)

Ha a bútor-fronton azt akarjuk eldönteni, hogy melyik kulcsszó fontosabb a látogatók számára, a kanapé vagy az ülőgarnitúra, akkor erre érdemes rákeresnünk a Google Trends-ben:

Kanapé és ülőgarnitúra kulcsszavak aránya a Google Trends-ben
Kék: kanapé; piros: ülőgarnitúra

Aligha lennék meglepve, ha a kapott adatok nem azt súgnák, hogy a kanapé szót érdemes erőteljesebben preferálni, hiszen arra többen kerestek az elmúlt öt évben a weben Magyarországon.
De itt még korántsincs vége a lehetőségeknek, amit a Google Trends-től ingyen megkaphatunk.
Itt van például a térképre festett megyei keresettség.
Nézzük is ezt meg az előbbi példa kulcsszavak esetében:

Kanapé és ülőgarnitúra a Google Trends térképén
Megyénkénti keresések

Ahol a szín telítettebb, ott többen keresték az adott kulcsszót.

Megállapíthatjuk a példa kedvéért, hogy Pest megyében jobban keresik a kanapét, mint a Budapesten.
Ülőgarnitúra iránt Tolna megyében és az észak-nyugati megyékben mutatkozhat nagyobb kereslet.
Ezek az adatok hirdetéseink hatókörének megállapításakor segíthetik a hatékonyság, vagyis a ROI minél kedvezőbb eredményének elérését.
Ám még ennél is tovább mehetünk: a Google Trends megmutatja azokat a kifejezéseket is, amelyek iránt kimagasló mértékben növekedett az érdeklődés az utóbbi időkben.

A felhasználás honlapépítéskor

Honlapok építésekor is nagyon hasznosak az így nyert tényadatok. A kulcsszavak, a menük struktúrájának kialakításában fontos szerepet kell játszaniuk, ahogyan a Bognár Stúdió online ügynökség gyakorlatában is megfigyelhető.

Kapcsolódó bejegyzések:

Kulcsszó: egyes vagy többes számban?

Keresőoptimalizálási dilemmák: a Google Trends segít

Potenciális ügyféllel beszélgettem az imént, s nagyon meglepődött, hogy honlapja egyik hibájaként azt hoztam föl, rendszeresen többes számot használ, amikor a portékáját kínálja. Holott vásárlóinak többsége egyetlen darabot akar vásárolni az adott termékből. (Nagyon ritka kivétel persze akad.) Tehát a kulcsszó legyen egyes számban.
A jelenség mögött a kereskedő (szolgáltató) és a vásárló eltérő szempontja érhető tetten. A kereskedő egy-egy áruból többel rendelkezik, tehát ő a termékeit akarja eladni, ezért használ többes számot. A vásárló viszont egyet szeretne megvenni, éppen ezért egyes számot használ.
Nézzünk is erre egy példát, mondjuk az ülőgarnitúra-ülőgarnitúrák vonatkozásában, a Google Trends eszköz segítségével:

Ülőgarnitúra vs ülőgarnitúrák. Az egyes számot keresik a Google Trends szerint
A keresésekben az egyes szám győz, ülőgarnitúrát keresünk a keresőben

A Google Trends világosan megmutatja, hogy az internetes keresésekben az egyes számban használt ülőgarnitúra szó (kék) messze keresettebb, mint a többes számú változat (ülőgarnitúrák – pirossal jelölve).

Mi következik ebből keresőoptimalizáló szemmel?

Az, hogy érdemes az árunkat az adott esetben egyes számban megnevezni a menüben, a title és a description szintjén, a headingben és a termékleírásban is.
Éles versenyhelyzetben ez az egyszerű megfigyelés és ennek nyomán a megfelelő cselekvés, a pontos beállítás, a módosítás, a szövegformálás (content) a honlapon helyezésbeli előnyt és ezáltal bevételi többletet jelenthet.

Nézzünk egy jó példát: Bokros Bútorház – az ülőgarnitúra specialista

A fenti megfigyelés és ennek nyomán a honlap kialakítás egy új üzlet friss honlapján markánsan jelentkezik. Figyeljük csak meg a Bokros Bútorház honlapjának menüsorát:

A menüben a termékek egyes számban vannak megnevezve.
Az ülőgarnitúra specialista egyes számban kínálja kanapéit, garnitúráit

A példaként hozott honlap menüsorában a termékek – ülőgarnitúra, bőr ülőgarnitúra, kanapé, sarokkanapé stb. – differenciáltan és egyes számban jelennek meg.

Persze tudjuk, hogy az üzleti sikerhez ez önmagában kevés.
Éppen ezért nem árt olyan szemmel is a honlapra tekintenünk, hogy PHP7 és titkosított kommunikációs csatorna, vagyis SSL is jellemzi a website-ot. A WordPress sablon alapból reszponzív, vagyis a megjelenő kép igazodik a böngésző eszközhöz, legyen az asztali monitor, tablet vagy okostelefon.

Persze még ez sem elég a sikerhez!
Ha rákeresünk a cég nevére, láthatjuk, hogy a Google Cégem kitöltésére sem sajnálták az időt és az energiát a honlap tulajdonosok, ezzel majd a helyi keresésekben történő előkelő megjelenést készítik elő.

A Google Cégem is kell a helyi megjelenés sikeréhez
A keresőtábla jobb oldalán a helyi megjelenés bástyája található

Persze a honlap éréséhez a belső és a külső linkprofil hatékony kialakítása is szükséges.
De mindezt csak azért vázlatosan említem, mert fő szempontunk egy egyszerű, de nagyon fontos keresőoptimalizálási momentum volt: egyes vagy többes számot használjunk-e a honlapunkon.

***

Kapcsolódó bejegyzés:

Marketing: kinek a fejével gondolkozzunk?