Haldoklik-e a blogok világa?

Megszűnik a második leglátogatottabb magyar blogszolgáltató, a Cafeblog

A blog szó keresettsége a Google Trends-ben.
A blog szóra így kerestünk 2004-től 2020 november végéig

A blogok iránti keresések száma Magyarországon jól tükröz egy hosszan tartó, markáns tendenciát. Ez pedig nagyjából egy évtizede a blogok iránti csökkenő érdeklődés pályája.

A 2019 szeptemberi-októberi kivételes kiugrás – megítélésem szerint – az Indamedia által az Index.hu felületén megjelenő Blog.hu szerkesztési elveinek és friss gyakorlatának visszhangjából adódott. (Erről kicsit részletesebben később).
A tendencia következményeként – és arra negatívan vissza is hatva – blogszolgáltatók sora húzta le a rolót, szélnek eresztve az ott érlelődő blog közösségeket.
Gondoljunk csak a Freeblog, a Blogter, a Nolblog (a Népszabadság online felületén működött) vagy a Népszava megszüntetett szolgáltatásaira.

Bezár a bazár a Central Médiacsoport Cafeblogján

A sort most a második legolvasottabb blogszolgáltató gyarapítja, a Cafeblogot 2020 december 31-én megszünteti.
Mellesleg jegyzem meg, hogy blogszolgáltatást meg lehet szüntetni se szó, se beszéd alapon is, mint a Népszavánál tették, vagyis nem értesítve előre a bloggereket.
Meg lehet szüntetni úgy, ahogy a Népszabadság tette, egy hónappal előre értesítve a bloggereket a tényről, hogy szélnek lesznek eresztve, aki tudja, akarja, az szedje a sátorfáját, s vigye a blogját.
És lehet a bezárást kulturáltabban is megvalósítani, miképpen a Cafeblog teszi: segítséget, 301-es átirányítást felajánlva az új bloghelyre, két és fél hónappal az esemény bekövetkezése előtt.
SEO-val foglalkozó szakmai blogban a 301-es átirányítás miatt háromszoros kalapemelés jár, kiváltképpen a korábban említett blogszolgáltatók eljárásmódjához viszonyítva!
Ahogy látom a Cafeblog VIP facebook felületen, a társaság a szélrózsa minden irányába fog szétszóródni.
Lesznek, akik a wordpress.com-on, mások a blogger.com-on, megint mások a blog.hu felületén vagy saját doménen és tárhelyen folytatják.
Érdekességként említem, hogy a facebookon külföldi szolgáltató igen, magyar szolgáltató nem hirdeti magát, vagyis nincs nagy magyar viaskodás a második legnagyobb blogszolgáltató „hagyatékáért”!
A Google Ads-on már látunk a külföldiek mellett egy, azaz egy magyar hirdetőt is, de ez nem a blog.hu, vagyis a legnagyobb szolgáltató vagy lusta vagy nem érdekelt a növekedésben. A több blog teher és veszteség volna?

A Blog.hu jelentősége nő vagy csökken?

Az Index és a Blog.hu szimbiózisa jelentős olvasottságot generál.
Az Index új tulajdonosa, az Indamedia olyan piaci előnnyel bír, amelyet a felületének sokszínűsége – benne a blogszolgáltatás – elvileg versenytársai fölé emel. (Totalcar; Femina; Portfolio; Napi.hu; Dívány; Velvet; Goal.)
Ám az Indamedia a közéleti blogoknak egyre inkább mostohaszülőjeként viselkedik. 2019 szeptemberében az akkori, a Blog.hu-t érintő változtatások közéleti blogokra gyakorolt hatását így értékeltem:

  • csökkentették a megjeleníthető blogok körét (kizárva a megjelenítésből a politikai szereplők blogjai)
  • időbeni korlátozást vezettek be ( választási időben, azt megelőző két hétben nem jelenhet meg közéleti tartalmú blog)
  • felületi korlátozás még a blogketrecen belül is – a felső dobozban nincs közéleti blogtartalom
  • a mobiltelefonon érkező képernyőjén nem jelenik meg a Közélet ketrec-rész
  • mennyiségi korlátozás (három-négy blog a Közélet feliratú ketrec részben)
  • bár létrehoztak egy, a címlapos Közélet ketrec-részből elérhető Még több közélet elnevezésű felületet, de az tartalmában szűken merítő és nem is korszerű, pl. nem reszponzív

Az előzmények, a tulajdonosi szerkezet kormánypárti elkötelezettségének növekedése sajnos joggal szül aggodalmakat.
Meglehet, a Blog.hu is bejárja az Origo útját, s az Indexre kikerült blog tartalmakra a jobbára jobboldali propaganda és a sekélyes bulvár lesz jellemző?
***

Frissítés 2020.11.27.
Mai hír a HVG online felületén, hogy mától úgynevezett blogketrec is megtalálható lesz a portálon, ahol meghívott blogok kapnak helyet.
Ez persze nem ugyanaz a kategória, mint az általános blogszolgáltatás, hiszen abban bárki nyithat blogot, miközben a meghívásos alapon, vagy alkalomszerűen válogatott blogok esetén csak egy szűk, az adott portál szellemiségéhez, minőségéhez, tartalmi vonatkozásaihoz kapcsolódó, meghívott „elitnek” van létjogosultsága.
Ebben a kategóriában persze nem úttörő a HVG, hasonló megoldással él például az Átlátszó is. A szemezgetős kiajánlás módszerével pedig – a példa kedvéért – a Napi.hu-t említhetem.

Blogajánló a Napi.hu-n
Napi.hu blogok rovat – blogajánló. (A Gerillamarketing blog jelen írás szerzőjéé).

A blog felől nézve ezek nagyon fontos webhelyek, de a klasszikus blogszolgáltatás mennyiségi nagyságrendjét, sokszínűségét se szándékban, se a valóságban meg nem közelítik.

A témában elolvasásra ajánlom:
Blogvilág: Index, Blog hu

Néhány korábbi írásom a blog világáról:

Blog – a blogger és a szolgáltató viszonyáról – 2006
Bloggerek a bíróságon – 2010
Kálmán-Geszti: milyen a blogger stílus? – 2014
A Népszabadság és a bloggerek – 2016
Miért írnak a bloggerek? – 2018
Veszélyben az Index függetlensége – 2020

Google Trends: aktivitás az EP-választás előtt

A Google Trends célirányos felhasználása nem először fordul elő a keresőoptimalizálásban, a SEO-ban érdekelt Bognár Stúdió online ügynökség webes felületein.
A Google Trends alkalmazásának alapjait, felhasználásának lehetséges területeit ebben a blogban már felmutattuk A Google Trends mire használható? c. bejegyzésünkben.
Így most ebben a bejegyzésben az alapok ismertetését megtakaríthatjuk magunknak. Vagyis azonnal belevághatunk témánkba: az EP választások előtt pár nappal miként érdeklődünk mi, magyarok, a résztvevő hazai pártok iránt.

Olvass tovább

Az internet Botka lemondása után

A Google Trends és a pártpolitikai események elemzése

Hogy milyen jelenségek kiegészítő elemzésére használhatjuk fel az online marketingben a Google Trends eszközét, bizonyára jól mutatja meg a sokakat érdeklő, napjaink kiemelkedő témáját adó friss politikai eseményben való elmerülésünk.

2017 október másodikától, az MSZP miniszterelnök-jelöltjének, Botka Lászlónak a visszalépésétől számtalan írás foglalkozott az online újságoktól kezdve a blogokon át a Facebookig mindenütt az interneten.
A találgatások középpontjában az egyik fő kérdés akörül keringett, hogy az MSZP készpénznek vett bukásából mely „hullarabló pártok” fognak hasznot húzni.
Abban közmegegyezés alakult ki, hogy a Fidesz mindenképpen nyertese Botka és vele együtt az MSZP mostani kudarcának.

Az internetes keresések ezt a megállapítást fényesen vissza is igazolták.
Pillantsunk rá a Google Trends eszközével az utóbbi egy hónapra. Amit látunk az azt mutatja, hogy október másodikán sokan kerestek rá a web magyar felületén az MSZP-re (kék), majd a Fidesz-re (piros) történő keresések aránya az MSZP rovására erősen megbillent.

Olvass tovább