Béke, SEO, befolyásolás

A befolyásolásról

Szófelhő: a SEO szavakkal dolgozik és kerüli a manipulációt
SEO: szavakkal dolgozunk

A legfrissebb nemzeti konzultáció “a bevándorlásról és a terrorizmusról” főcímet viseli. Számos szakmai kritika érte a már nyomdában lévő kérdőívet, kifogásolva a címben szereplő fogalmak összemosását. A kormányszóvivő azzal az érvvel próbálja kivonni a szociológiai, szociálpszichológiai, politikai és a marketingkommunikáció szakterületei felől érkező kritikák hatóköre alól a dokumentumot, hogy “a kérdéssor nem egy közvélemény-kutatás, hanem egy politikai kérdőív, egy közvetlen levelezés a választókkal.” Vagyis – szerinte – erre nem vonatkoznak az előbbi szakmai szabályok.
De miért is foglalkozunk mindezzel, amikor egy szakmai blog egészségét a “politikamentesség” üdvösen szolgálja, márpedig a magyar nemzeti konzultáció intézménye igenis át van itatva politikummal (akár annak hasznossága, akár annak álszent, demagóg módjára hívnánk is fel a figyelmet vagy érvelnénk valamelyik állítás mellett).
Okként had idézzem ide Philippe Breton szavait:

Ha helyet biztosítunk a manipulációnak – bármilyenek legyenek azok az ügyek, akár tiszteletre méltóak is, amelyeket szolgál -, saját demokráciánkat tesszük tökéletlen rendszerré, önmagunkat pedig olyan nőkké és férfiakká, akik nem mondhatják el, hogy teljesen szabadok.
Philippe Breton, A manipulált beszéd

Olvass tovább

A moderáció szükségességéről

Hozzászólások típusai és a moderáció
Hozzászólások típusai

Bejegyzésemet ajánlom a “Tiltakozás az internetadó ellen – Pécs” elnevezésű facebook csoportnak!

Hekkerek, romboló hozzászólók és felhasználók

  • Idézhetném a Tanú című filmből az ismert mondatot: a nemzetközi helyzet fokozódik!
    Sőt, hozzátehetem: a hazai helyzet is fokozódik!
    De bármelyik mondatot is vesszük alapul, láthatjuk, hogy az interneten mindennek súlyos lenyomata van.
    Nézzük néhány friss példát:
  • Ezekben a napokban a SONY Pictures számítógépes rendszerének feltörésétől hangos a web, melyet az Egyesült Államokban Észak-Korea kormányának rovására írnak.
  • Idehaza az ismert magyar szélsőjobboldali portál a hazai kormányellenes facebook oldalak leállítására nyilvánosan hirdetett akciót, módszertani útmutatót is mellékelve.
  • 2014 karácsonyán a játékkonzolok hálózatai váltak világszerte internetes hekkerek játszóterévé, nem kisebb cégek, mint a SONY és a Microsoft, s nem kevesebb, mint sok millió vásárló bosszúságára.
  • Bloggerek és fészbukkerek az ellenséges hozzászólások gyarapodásáról adnak számot.

Olvass tovább

Az Ön gépében melyik titkosszolgálat dolgozik?

A nemzetközi helyzet az interneten is fokozódik

Friss hír: McCain szenátor facebook oldalát teleszórták a magyar trollok mindenféle zamatos üzenettel. Mindez választ jelentett a szenátor úr szavaira, amelyek nem kellő mértékű dicséretet tartalmaztak a magyar miniszterelnök és kormánya tevékenységét illetően. (Mit ne mondjak, még az “újfasiszta diktátor” kifejezés is elhagyta az amerikai háborús veterán száját.)
Lám, a dühödt trollok simán átnyargalják az óceánt is, ha nemtetszésüknek akarnak hangot adni.

Ehhez képest eltörpül az a regionális esemény, hogy a Fidesz pécsi internetes üzenőfalán – a HaHa egyetemekről való kitiltásának követelése és Vida Ildikó támogatása mellett – az alábbi szöveget olvashatta az arra járó:
“Interneten és tüntetéseken rész vevőkről készül kamerafelvételekkel egyértelműen beazonosíthatók a szervezők, a résztvevők és a támogatók…Tagjaink egy jelentős része nyugdíjas, így lenne időnk az internet segítségével összeállítani a behívandók listáját.” (Tudnillik katasztrófavédelmi munkára!)

Olvass tovább

Amiért az internetadó elfogadhatatlan

Elutasítjuk az internetadót
Nem az internetadóra

Hálózati társadalom és internet

Napjaink világát a hálózati társadalom jellemzi, amelynek természetét a legnagyobb alapossággal írja le trilógiájában Manuel Castells, A hálózati társadalom kialakulása címmel.
Ebben a világban az információs áramlástérhez csatlakozó országok jelentik a fejlődés motorjait és az ehhez, az információs korszakot meghatározó áramlástérhez nem kapcsolódó nemzetek leszakadnak a modern világról.
Ez az a központi gondolat, amely meghatározza az internetadó bevezetésével kapcsolatos viszonyunkat.
A magyar társadalomért felelősséget vállalók érték- és érdekviszonyaiból egyaránt az következik, hogy minden olyan tényezőt, amely az információs társadalom kiépülése ellen hat, azt elutasítsák.

Olvass tovább

Kirándulások Marketingiában

Százhalombatta: Ebadta kocsma
Ebadta kultúr kocsma

Ebadta marketing

Nyár, kirándulások, marketing.

A marketingben jókat lehet “domborítani” a település nevekkel.  Százhalombattán, ahol fotóztam ezt a képet, mindjárt láthatunk is erre egy kitűnő példát.
A várost a helyben lakók és a környéken élők csak röviden Battának nevezik. Így aztán pompás telitalálat lehet számukra az Ebatta kocsma név. Persze ez a műintézmény nem egyszerű kricsmi, hanem egyenesen “kultúr kocsma”, legalábbis a felirat szerint!
Állítólag az itt fellépő együttes igen zamatos zenét játszik, például a Led Zeppelintől, így kénytelen vagyok elfogadni a kulturális italbolt megnevezést.
(Hasonlóan játékos, bár talán nem ennyire szerencsés megoldást Abaligeten is láthatunk: Zabaliget!)

Olvass tovább