Keresőoptimalizálás történelem

A Pillangószív szóra zajlott az első magyar keresőoptimalizáló verseny
Pillangó lovas logóm a SEO versenyről

Tíz éve zajlott az első magyar keresőoptimalizáló verseny, a Pillangószív

Pontosan ma tíz éve, hogy 2006 december 31-én lezárult az első magyar keresőoptimalizáló (SEO) verseny. A fél éven át tartó küzdelem nem csak a résztvevők számára, de a magyar online marketing és IT számára is fontos állomás volt. Ugyanis a keresőoptimalizálás, a SEO fogalma, értelme, jelentősége ekkor kapott országos figyelmet.
Itt nem csak a sajtóhírekre gondolok, amelyek elsősorban a verseny zárása után jelentek meg és ismertettek a nagyközönséggel egy fontos online marketing jelenséget, hanem az akkori online közösségek is ízelítőt kaptak egy addig csak kevesek által ismert komplex eljárásmódról, amely által a honlapok előkelőbb helyre kerülhettek a találati listákon, így az akkor még nem ilyen nagy mértékben piacvezető Google keresőjében is.

Olvass tovább

A Népszabó kiszabta a bloggereket

A blogszféra visszaszorul

Nagyjából két hete beszéltünk itt 2015 és 2016 fordulója kapcsán a blogszféráról is, amikor pár mondatban ecseteltem annak visszaszorulását. Ilyen jeleket említettem:

  • sok az elhagyott, nem gondozott blog mind a magánszférában, mind a cégblogok esetében
  • csökkent a blogokban a hozzászólások száma
  • korábban meghatározó blogszolgáltatók szűntek meg (blogter, freeblog)
  • nagyon erős konkurencia a Facebook, sok blogger fészbukkerré lett

A Népszabadság kiadója mintha csak meg akarta volna erősíteni megfigyelésemet, ugyanis 2015 december 31-én elektronikus levélben tájékoztatta a nolblog.hu-n blogot vezető bloggereket, hogy 2016 január 31.-én beszünteti a blogszolgáltatást.

Olvass tovább

Gerillamarketing: flashmob

A bejegyzés apropóját a Pécsi Járásbíróság minapi döntése adja, melynek során szabálysértés hiányában felmentette a rendőrség által eredetileg 30.000 Ft vagy hat nap elzárással büntetett egyik korábbi flash mob (villámcsődület) résztvevőt, mint annak szervezőjét. A büntetés kiszabását a gyülekezési joggal való visszaélés elkövetésével indokolta a rendőrség (előre bejelentés elmaradása), de az “elkövető” bírósághoz fordult és nyert.

A flashmob fogalma és marketing megközelítése

A flashmob – magyarul villámcsődület – a gerillamarketing egyik eszköze.
(A magyar Wikipedia a szociológia kategória alatt taglalja a villámcsődületet, de egészen bizonyos, hogy a marketing, azon belül a gerillamarketing kategória is legalább annyira releváns megközelítést tesz lehetővé.)
Azonban mielőtt fogalmi meghatározásába kezdenénk, nézzünk is meg egy nagyon kedves villámcsődületet, olyant, amelyik nem öncélú (vagyis nem céltalan) továbbá nem valami ellen szól, hanem valamiért, ráadásul megmutatja a váratlanul kibontakozó villámcsődület hihetetlen erejű hatását:

Olvass tovább

Orvosi gerillamarketing

Szike és gerillamarketing

Érdekes könyvet olvasok az orvoslásban használatos szuggesztióról (dr. Varga Katalin és dr. Diószeghy Csaba tollából, a talányos Hűtésbefizetés avagy a szuggesztiók szerepe a mindennapi orvosi gyakorlatban címmel, a Pólya Kiadó – Budapest, 2001 – gondozásában.)
Ebben egyebek között szóba kerül az az orvosi megfigyelés, mely szerint a műtét alatt altatásban lévő beteghez mégiscsak el-eljut némi információ, amelyet a beteg a módosult tudatállapotban kiszámíthatatlanul dolgoz fel, s ébredése után azt tapasztalják, hogy megváltozik a viszonya az orvosokhoz, a kórházhoz, és a gyógyulási folyamat is lelassulhat.
Ezek a megfigyelések vezették az orvosok egy – szakmájuk iránt erősen elkötelezett – részét annak kutatásához, hogy mi is állhat a háttérben.

Olvass tovább

Keresőoptimalizálás (SEO), blog, facebook – összefüggések

Keresőoptimalizálás: blog és facebook link

Új lehetőség a blogok számára – olvasom a weben -, már be lehet hívni “élőben” a facebook bejegyzéseinket is!
Ám mielőtt ennek a témának utána néznénk, foglaljuk össze gyorsan a keresőoptimalizálás szempontjából, amit eddig tudunk:
– a blogpostok belső linkjei és a blogroll linkek dofollow jellegűek (vagyis a keresőrobotok követik ezeket)
– a facebook linkek nofollow jellegűek (vagyis utat mutatnak, de linkerőt nem növelnek)
– a facebook jegyzetek a Google számára is elérhetőek, megcímezhetőek, vagyis egyedi (sőt keresőbarát) elnevezéssel rendelkeznek;
Példa: Haldoklik a SEO?
– újabban a blogokba beintegrálható egy-egy facebook bejegyzés is (amely eddig nem rendelkezett nyilvánosan elérhető azonosítóval)

Honlapoptimalizálás

A lehetőség nyilvánvalóan kedvez a Google vs Facebook vetélkedésben az utóbbinak, hiszen jelenlétét növeli az eddig a keresőkirály uralta mezőben.
Persze a webmestereket, SEO specialistákat, gerillamarketingben utazókat elsősorban nem a nagyok gazdasági küzdelme, hanem a saját honlapjaik és az általuk kezelt webegységek jó szereplése érdekli.

Mellesleg jegyzem meg, hogy a példában szereplő felvetésre: halott-e a SEO, határozottan NEM-mel felelhetek.
És mindjárt ajánlok is egy kis keresőoptimalizáló továbbképzést:
> Honlapoptimalizálás