Szélsőségek a keresőoptimalizálásban

Már más minőségben értelmezendő a SEO

Miközben az online marketing, szűkebben a SEO, a keresőoptimalizálás szakemberei óriási változásokról számolnak be a Magyarországon erős piacvezető szerepet betöltő Google működéséről (találati táblától, vagyis SERP-től kezdve az Ads értékes lehetőségeiig, mondjuk a remarketingig), addig egy jelentős ügyfél csoport a régi elvek alapján gondolkozik és az új elemeket is a régi módon akarja érvényre juttatni a kereső piacon.

A legszélsőségesebb ilyen jellegű kívánalom, amely alapvetően a versenypiacon élő kis- és középvállalatokra, izmosabb vállalkozókra jellemző, hogy a keresőoptimalizáló a SERP három szegmensében is az első oldalra, minden téren az első találatra “vigye” a vállalkozását.

Vagyis:
– legyen első a honlapja az Ads hirdetések között a legfontosabb kulcsszavára nyíló legelső oldalon;
– legyen első a térképes találatok (Google Cégem profillal) csoportjában is, szintén az első oldalon;
– és legyen első az organikus találatok között is, hol másutt, mint a No1-es oldalon;

Eközben már jónéhány éve számos ügynökség a SEO haláláról beszél, hogy a másik szélsőséges végpontra is rávilágítsunk.

Egyre több ismeret és munka kell a keresőoptimalizálás, a SEO sikeréhez

Sajnálatos módon a két végpont között, egyre több munkával, egyre nagyobb körültekintéssel lehet csak előre mozdulni, egyre inkább AI integrált online marketing eszközök alkalmazásával és a saját oldalak tartalmi bővítésével. Ezt egyesek „content SEO„-nak mondják és teljes joggal említik, hogy kemény hónapok munkájával lehet csak eredményt elérni.

Hitelesség, szakmai elismertség (szakértőség), folyamatos jelenlét, kapcsolattartás-jelenlét az interneten és az offline közegben is – ma erről szól az online marketing és a SEO!

A magyar vállalkozások jelentős része úgy szocializálódott az internetes keresés piacán, hogy megbízott egy ügyes embert, aki linkeket szerzett az oldala kulcsszavára (darabáron) és ha ez az ember szorgalmas volt, akkor az ő honlapja előrébb került, ha nem volt szorgalmas, akkor pedig nem.
Ezt a munkamenetet egészítette ki a domain birtoklás felfokozott vágya, s a hihetetlen méreteket öltő domain név vásárlási kedv.

A másik végponton önmagukat szakértőnek mondó guruk arról próbálták meggyőzni a közvéleményt, hogy a kulcsszó az semmi, a vállalkozó ne szeresse a vállalkozására legjellemzőbb kifejezéseket, mert az snassz dolog. (Tessék akkor egy adott témában szakértőnek lenni, ha a szakma szavai helyett bölcs emberek kizárólag a “longtail SEO„-t javallják. (Fog ez így menni?)

A linképítés is másmilyen

Ma már – visszatérve a linkszerző ügyes ember szorgalmánál írtakra – nem működik a lábléces linkelés, a hirtelen összeeszkábált linkparkok linkereje, az iparszerűen blogokba szőtten megnyilatkozó “hozzászólás író gárdák” elnagyolt szövegelése, a vendégbejegyzések rendszere – utóbbinál „hála” azoknak, akik eme lehetőségekkel visszaéltek.

Röviden megfogalmazva: az eddigi szürke eljárásokat a Google áttolta a fekete mezőbe.

Vagyis aki gyorsan, azonnal akarja sikerdíjjal “lerohanni” ellenfeleit a keresőtáblán, az önmaga honlapja ellen indít rohamot!
Már más minőségben kell gondolkoznunk!
***
A témához kapcsolódik: 

Bognár László

Az Első Magyar Keresőoptimalizáló Verseny győztese vagyok. Közel húsz éve dolgozom az online marketing, azon belül is a keresőmarketing területén.
A SEO, a keresőoptimalizálás mellett érdekel a blog műfaja. A közösségi térben a gerillamarketing.blog.hu blogom a leginkább közismert.
Közel két évtizedes múltra tekint vissza az általam szerkesztett Jóljárok Magazin is.

Szólj hozzá!