Párbeszéd a vásárlóval; ingyenes kapcsolatok; ez meg az

Internetes megjelenés és blog

1) Kedves ügyfelemet beszéltem rá az Internetes megjelenésre. Meglepődött, amikor meglátta az első statisztikákat:
– Ennyien ránéznek az oldalainkra? Abetyárját!
Most pedig a blogra fogom rábeszélni, azaz a PÁRBESZÉDRE a potenciális vásárlókkal. Holnap közösen megejtjük az első blogbejegyzést. Vált, azaz korszerűbbé válik a céges kommunikáció.

2) Skype – ingyen Internet-telefon. Egyre jobban kihasználom a ügyfelekkel való kapcsolattartásban. Lassan ingyenessé válik a párbeszédes kommunikációm? Nos, nem egészen – csupán maximalizálom a netbe történt “beruházásaimat”.

3) Három-négy ügyfelemet is érintette egy szerverösszeomlás. (A szerver nem az enyém). Mindőjük honlapját helyreállítottam. Egyikőjüknél a sokszáz adatból 6 hiányzik, a szolgáltató ennél jóval többet veszített el – ki tudja, miként. Vajon megköszönik-e, hogy éjjel helyreraktam, vagy ledorongolnak a hiányzó hat adat miatt? Amelyért nyilván nem én vagyok a felelős.

Ez a blog is az áldozatok között szerepelt, a szolgáltatónak maradéktalanul sikerült helyrehoznia, “csupán” a 2.0.9-es verziószám helyett 2.0.7-es lett!?
Most az eredetinél is feljebb srófoltam!

Szólj hozzá!

This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.