Keresőoptimalizálás, SEO

Linkfelhő temető avagy egy kísérlet eredménye

LINKFELHŐ játék: Néhány nappal ezelőtt "kísérleti" blogbejegyzést tettem, s megígértem, beszámolok e helyütt az eredményről. Nos, a kisérlet a keresőoptimalizálás egy érdekes vonatkozását igyekezett felderíteni: mi történik akkor, ha link-sort fűzünk rá egy olyan blogra, nevezetesen a BLOG * EL Lobo – A farkas blogra (na, jó, linkfelhővel terítjük be) – amelyiknek a title-ja nem tartalmazza a linkfelhő szót, de a keywords-ben benne van? Tizenegy nethelyről, szinte egyidőben szórtam rá a linket. Alapjában véve semmi sem történt. A száztizenvalahányadik helyről ma előrejött a kilenncvenhatodikra. Erős terepen, versenyszituációban, ez a dolog – mindannyiunk szerencséjére – nem működik jól! Így a Reális Szekvencia nevű kisérletet befejezettnek tekintem. Csütörtöktől egyébként két nagy temetője lesz már a honi webnek! Az egyiket LINKFELHŐ, a másikat PILLANGÓSZÍV néven tartja majd számon a nettörténelem 🙂 A nagy tudorok, a guruk, majd szép nagy elemzéseket írhatnak – s így majd övék lesz az igazi nyereség. Feltéve persze, ha olyasvalaki győz – aki egy istállóból való velük, mert akkor lesz igazán ízes az abrak!

4 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.