Kertépítés, kertgondozás, gyep

A kert, mint csendes menedék

Kertépítés honlap: Pro Natura Kert
Igényes és egyedi kertépítészet, kertépítés – ígéri a Pro Natura Kert honlapja

A kert az otthon különleges része, átmenet az épített környezet és a természet között.
Jellemzően pihenőhely: csendes menedék a külvilág elől. Ugyanakkor a kert alkotóterep is, mely kellő elszántsággal és finom érzékkel az otthon harmonikus, rendezett és gyönyörködtető részévé formálható.
Nem árt hangsúlyozni, hogy a kertépítés gondos körültekintést és hozzáértést igénylő feladat, ezért mindenképp érdemes szakértő segítségét kérni. Annál is inkább, mivel előfordulhat, hogy a kert adottságai nem a legmegfelelőbbek, ez esetben pedig a tervezéshez nélkülözhetetlen a tapasztalat és a szakértelem.

A kertnek is van struktúrája

Elsősorban a növények ültetési mintázata adja meg a kert belső struktúráját. Érdemes figyelembe venni, hogy a cserjék, a tuják, a fák végső mérete idővel módosíthatja a kezdeti összképet. A mi ligetünk nem téglából épül, ahol a méretek mindig azonosak maradnak, hanem eleven növényekből, melyek növekednek, esetleg levelet hullatnak – vagyis folyamatosan változnak.
Aki gyakran megújuló, ciklikusan változó kertet szeretne, választhat minél több egynyári fajtát vagy mozgatható és könnyen áthelyezhető dézsákba, kaspókba ültetheti a dísznövényeket.

Ez fa!

Mint azt Prohászka Gábor kertépítő mérnöktől, a Pro Natura Kert ügyvezetőjétől tudom, a profi kivitelezők számára nem jelent gondot a kifejlett növények, akár méretes, koros fák beszerzése és telepítése sem, így már a kezdetektől teljes pompájában mutatkozhat meg az újonnan kialakított kert.

A szép, zöld gyep

Ha „divatosan” akarnék fogalmazni, botcsinálta marketingesek észjárásával, most azt mondanám: gyep, nem csak gyepmestereknek 🙂
Ami a lakótérben a padlóburkolat vagy a szőnyeg, az a kertben a gyep: megadja a stílusos alapot. Ahhoz, hogy dús, egészséges pázsitunk legyen, feltétlenül szükség van a talaj gondos előkészítésére. Nagyon fontos a megfelelő fűmag kiválasztása is. A jól ismert típusokon kívül sokféle magas minőségű, nemesített fajtákat tartalmazó fűmagkeverék vált hozzáférhetővé az utóbbi években, ezek között mindenki megtalálja az igényeinek és a kert adottságainak leginkább megfelelő típust.

A szakszerű kertépítő munka után jöhet a használatba vétel: nincs is kellemesebb, mint a látványban gyönyörködve egy kávét elszürcsölni a kertünkre nyíló teraszon.

***
Minden, amit a kertről tudni érdemes:

Persze ahhoz, hogy pont a legjobb kertépítő mérnökök közül válogathassunk, ahhoz a szóbeszéd marketingen túl online marketing munkára, jó honlapra is szükség van.
Sőt, ezt a website-ot meg is kell ismertetni az emberekkel. Ehhez pedig SEO munkára van szükség. A belső struktúra tervezésére (akárcsak a kertek esetében), belső és külső linképítésre, dizájnra rengeteg kerteket népszerűsítő, kívánatossá tevő fotóval.

Bognár László

Az Első Magyar Keresőoptimalizáló Verseny győztese vagyok. Közel húsz éve dolgozom az online marketing, azon belül is a keresőmarketing területén.
A SEO, a keresőoptimalizálás mellett érdekel a blog műfaja. A közösségi térben a gerillamarketing.blog.hu blogom a leginkább közismert.
Közel két évtizedes múltra tekint vissza az általam szerkesztett Jóljárok Magazin is.

Szólj hozzá!