Keresőoptimalizálás, SEO

Keresőoptimalizálás: eltűnt az év honlapja

Keresőoptimalizáló szemmel az Év honlapja keveset ér

Honlapot, blogot értékelni sokféleképpen lehet. 2008 magyar honlapja – a média kategóriában – például a következő kritériumok alapján került kiválasztásra:

  • a navigáció könnyedsége,
  • betöltési gyorsaság,
  • aktualitás,
  • az információk bősége…

Ezek a kritériumok nagyjából ugyanolyanok, mint a korábbi években, s a nemzetközi porondon is hasonló a helyzet.

Rekettye Gábor, Kisvállalati marketing (Akadémiai Kiadó, Budapest, 2007) c. könyvében, – az MTA doktora a nemzetközi bírálóbizottságok világában otthonosan mozgó szerző -, például így ír:

“A nagy cégek, bankok honlapjait, a kormányzati honlapokat a nemzetközi kutatócsoport az alábbi négy fő ismérv szerint rangsorolta: – külalak – kezelhetőség – tartalom és – interaktivitás”

Google friendly avagy keresőbarát

Tehát a kereshetőség, a keresőkben való megjelenés ereje, a “keresőbarátság”, a “Google friendly” minősítés, vagyis az, hogy az adott portál megfelel-e a keresőoptimalizálás kritériumainak – még nem szempont.

Nálunk, Magyarországon, annyira nem az, hogy ismerve a NOL, vagyis a Népszabadság Online – 2008-ban az Év honlapja címet nyert portál – felfrissített blogrendszerét, megtapasztaltam, hogy a keresők számára az előző évek munkája LÁTHATATLANNÁ lett.

Kíváncsi lettem: vajon maga a lap is láthatatlan az interneten?

A képtelennek tűnő, a kákán is csomót kereső kérdés eldöntése érdekében beírtam a Google.hu keresőbe annak a cikknek a szó szerinti címét, amelyben a lap a cím elnyeréséről büszkén beszámol:
“A Népszabadság Online lett az Év Honlapja”.

Elvileg, normális keresőoptimalizálás után a Népszabadság Online cikkének a keresőtáblán (SERP) első helyen kellene bejönnie. Én csak az első tíz találaton futottam végig, de a NOL saját írását nem találtam.

Zsűrik és honlapgazdák – egy új szempont értékelésért kiált! Úgy hívják: Keresőoptimalizálás (SEO).

***

PS. 2009.02.01.

Véletlenül belebotlottam egy írásba a weben, amelyből megtudtam, hogy csak a Népszabadság Online népszerűsítésére több, mint százmilliót költöttek.
Az új portál megalkotásáért egyébként több cég is keresztszülői felelősséggel tartozik.

Komolyan mondom – nos, inkább nem mondom…

***

Ajánlom elolvasásra: a keresőoptimalizálás alapjai

Egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.