Internetes banditák profilja

Hacker világ: kiből lesz az internet ura?

Nézem-hallgatom Misha Glenny Alkalmazzunk hackereket! című TED előadását és megfog a gondolat, mely szerint dollárbilliárdokat költ a nyugati világ az internet biztonságára, miközben jószerével szóba sem áll a hackerekkel, akik a zűrt okozzák, vagy ha igen, azt csakis a bűnüldözés eszköztárával teszi.
(Nem úgy, mint egyes keleti országok, ahol állami feladat a hackerek szolgálatba állítása, az ipari és hadászati célú kémkedés vagy egy eljövendő cyberháború hadseregének megteremtése érdekében.)

Ám mégis kiderül, hogy az ENSZ Olaszországban egy Hacker Profilrajzoló Projektet üzemeltet.
Misha Glenny maga is igyekszik megrajzolni a hackerek általános profilját.
Kutatásai szerint a hacker a bűnözés közegében nő fel, offline kapcsolatai sorvadtak, vagyis jobbára csak a neten kötődik értékelhető módon társakhoz, a számítógéppel és a bűnözéssel korábbi életkorban találkozik, minthogy erkölcsi értékrendje kialakulna. Ehhez magas fokú értelmi képesség is társul, nem egy estben valamilyen klinikai eset következményeként kialakult képességről van szó, pl. autizmusról.

Az én figyelmemet erősen megragadta ez a profilrajzolás!

Ugyanis több esetben szembesülök azzal a ténnyel, hogy egyes szakmákban divattá lett a konkurens cég internetes hirdetéseinek iparszerű kattintása, s ennek fényében erős kétellyel olvasom azokat a hirdetéseket is, amelyek otthoni, kattintásos álláslehetőséget kínálnak. (Ezek persze nem hackerek.)

Arról van szó, hogy a bandába szervezett társulat a konkurenst úgy akarja megkárosítani, hogy rákattint annak hirdetéseire, többletkiadásra kényszerítve a hirdető polgárt, vállalkozást, szervezetet vagy vállalatot.

Rajzoljunk profilt!

Szinte látom magam előtt a szervezet fejét, aki flegmán, nagyképűen moccan, ha éppen moccannia kell, a világ eszének és szervezőjének képzeli magát, az internet urának, akinek jogos jussa a pénz, amit megbízóitól átvesz (akik szintén a világ esze szerepkörében tetszelegnek).

Ám világ eszéék nem tudják, mert az elmélyült tudás nem tartozik a fegyvertárukba, hogy a Google kiszűri az ál-kattintásokat, az AdWords fiókból kiolvasható módon kimutatja a hirdetőnek a hamis kattintások számát, és ezeket a találatokat nem számlázza és nem veszi figyelembe a statisztikák készítésekor sem!

A világ esze profiljához az is hozzá tartozik, hogy el nem tudja képzelni, hogy a hirdető fél felteszi magának a kérdést: vajon ez a banditizmus, amelynek az AdWords fiókban nyoma van, amelyet ő ellene szervezetten, bűnszervezetben elkövetnek, vajon “cui prodest”, vagyis kinek használ?
A banditizmus egy bizonyos szintje fölött a több cui prodest-re adott válasz pontosan kirajzol egy meghatározott társaságot!
Az igazán szép az az eset, amikor a kirajzolt társaság egy politikai erő kapcsolatrendszeréhez tartozik. Az már kifejezetten magyaros. Azzal már az adott politikai erőnek is vigyáznia kell(ene)!

A hacker és a kis magyar rabló profilja tehát az értelmi képességek terén válik egymástól el. Vagyis a hacker nem hülye.

***

A hivatkozott videó:

***

Más TED előadásra történt hivatkozásaimból:

Önmagam főnöke voltam

A demokrácia bekaphatja

 

Internetes banditák profilja” bejegyzéshez 1 hozzászólás

Szólj hozzá!

%d blogger ezt szereti: