Honlapkészítés: szép vagy első legyen?

Honlapkészítés SEO-val

Lassan húsz éve, hogy megnyertem az Első Magyar SEO Versenyt és az akkor eredményesnek bizonyult eljárásmódomat azóta is csiszolom, folyamatosan alkalmazkodva a hihetetlenül erős változásokhoz. Ez érvényesül a honlapkészítés, a redesign és a SEO folyamatában is.
Amikor munkához fogok, ezt a protokoll eljárást viszem végig. Talán nem véletlen, hogy ezt egyesek „SEO Bognár” elnevezéssel illetik.

Talán megbocsátható ez a rendhagyó, a másfél évtizeddel ezelőtt megrendezett Pillangószív versenyre történő visszatekintés.
Ha ez tankönyv volna, akkor nagyon szépen leírnám például a honlapkészítés ideális menetét, ami persze sohasem valósul meg.
Mert teszem azt az ÜGYFÉL számtalan „érdekes” ötlettel áll elő (mozogjon-zenéljen-csilingeljen-villogjon az a honlap!).

Mit akar az ügyfél – ez a központi kérdés!

Miközben a honlap készítője tudja: például aki széket akar venni, nem lesz kíváncsi a székárus kedvenc zeneszámára, nem érdeklik a mozgóképen a termék mellé mutatott szépen mozgó reklám-asszony idomok.
Ráadásul ha 5 másodpercen belül nem jön elő a kívánt szék képe, színe, anyaga, ára – máris suhan tovább a konkurenshez.

Nos, ezt elmondani az ügyfélnek úgy, hogy mégis nálunk maradjon partnerként – ez a legnehezebb!

Olykor előhozakodom egy olyan érvvel is, amikor már teljesen elvesznénk az apró részletekben, amikor már a vezérigazgatótól a portásig bezárólag mindenkinek meghallgattuk a szakszerű jó tanacsát: akkor most „szép” legyen, vagy inkább valahol elől álljon a keresőkben a szóban forgó honlap?!
(Én akkor lepődöm meg a legjobban, amikor az a válasz: a legszebb és persze első is legyen, de olcsón!)

Kék erdő honlap avagy SEO és design

Kék erdő - egyszerű honlapkép
Kék erdő – a fő kép egy professzionális gyártó honlapján

SEO-ban utazótól mi mást is várhatnánk, mint annak deklarálását, hogy David Ogilvy-nek adjon igazat: a reklám legyen CSEL-es, azaz Csak Egyszerű Legyen!
Mivel a honlap is reklám (?), nyilvánvalónak vehetjük a párhuzamot: a honlap is legyen egyszerű, céltudatos és jusson el mindenképpen az előny ígéretével a potenciális vásárlóhoz. (Sőt színezhetjük is kicsit, teremtsen potenciális vásárlót.)

A fenti pár sor tulajdonképpen az egyensúlykeresés lenyomata.
Az egyszerűség, a SEO céltudatossága és a megkapó design közötti keskeny út keresése. Iránytűkeresés, hogy ne vesszünk el a kék erdőben.

Honlap példák

Ha már a SEO szóba jött: a keresőóriás, a Google.com alatt egyetlen lécecskét mutat föl a saját neve alatt. Kereséshez ez éppen elég.
A Corel cégről joggal gondolhatjuk, hogy a képek, a képfeldolgozás, a design nagymestere. A Corel com alatt néhány oszlopban textet látunk (nem egyforma hosszúak, vagyis funkcionálisak) és alattuk termékdobozokat.
(Ha én tennék ilyesmit egy cég honlapjával – hát megkapnám a magamét!)
Az Adobe.com a nagyok közül a kivétel annyiban, hogy nyitóoldalán egy videó is fut. Amúgy ez is annyira puritán, hogy az már szép!

A világ éllovas design cégei megbolondultak? Sehol semmi játékos gomb vagy valami?
Puritanizmus, célratörés, funkcionalitás…

Ebből vajon honlapépítéskor mennyi realizálható a magyar piacon?

SEO protokoll

Ma már a honlapkészítés és egyéb munkák rovására a SEO vált a vállalkozásom speciális és legfőbb területévé.
Tehát mint a keresőoptimalizálás híve, mint a gerillamarketing bősz harcosa hosszú évek alatt kimunkáltam a hatékony eljárásmódomat.
Olykor azt tapasztalom, hogy a potenciális ügyfél szívesen eltérítene ettől, mert ő máshogyan gondolja.
Másutt mást olvasott valamely kollégánál, s bár tapasztalata nincs, olvasmányaiból összegyötör egy sajátos elképzelést.
A következő SEO-s nemzedéknek azt tanácsolhatom: ne engedjen a kísértésnek.
És végül hadd mutassam meg a régi, igazán múzeumi tárgyat, mindenféle elavult technika, ma már borzadva szemlélhető eljárásmód lenyomatával, a több mint másfél évtizeddel ezelőtti győztes honlapot:
Pillangószív

Mi egy SEO-verseny definíciója?

Egy SEO-verseny olyan versengés, ahol a résztvevők arra törekednek, hogy a keresőmotorokban (például a Google SERP) a lehető legmagasabb helyezést érjék el a kijelölt kulcsszavakkal kapcsolatos találatok között. Az SEO (Search Engine Optimization) az a folyamat, amelynek során optimalizálják egy weboldal tartalmát és szerkezetét, hogy növeljék annak láthatóságát és rangsorolását a keresőmotorokban.

Az SEO-versenyekben általában egy adott kulcsszóra vagy kulcsszócsoportra összpontosítanak. A résztvevőknek különböző SEO-technikákat alkalmazva kell munkálkodniuk azért, hogy a weboldalukat a keresési eredményekben minél előrébb helyezzék el a verseny alatt. Ezek a technikák magukban foglalhatják a tartalom optimalizálását, a megfelelő kulcsszóhasználatot, a linkek építését és a technikai SEO elemek finomhangolását.

Az SEO-versenyek általában időkorláttal rendelkeznek, és a résztvevőknek folyamatosan figyelniük kell a változó keresőmotor-algoritmusokat és versenytársaik erőfeszítéseit. A cél az, hogy a verseny végére a weboldalak a keresőmotorok szempontjából a lehető legjobban optimalizáltak legyenek, és a versenyzők weboldalai a keresési találatokban az első helyek között szerepeljenek a kiválasztott kulcsszavakra.

Egy korábbi, részletekbe menő visszatekintés: Keresőoptimalizálás történelem

***

Amit a SEO-ról tudni érdemes:

Bognár László

Az Első Magyar Keresőoptimalizáló Verseny győztese vagyok. Közel húsz éve dolgozom az online marketing, azon belül is a keresőmarketing területén.
A SEO, a keresőoptimalizálás mellett érdekel a blog műfaja. A közösségi térben a gerillamarketing.blog.hu blogom a leginkább közismert.
Közel két évtizedes múltra tekint vissza az általam szerkesztett Jóljárok Magazin is.

“Honlapkészítés: szép vagy első legyen?” bejegyzéshez 12 hozzászólás

  1. Kedves Feri!
    Az új oldalakat ebben a pillanatban feltettem!
    (A következő napokban majd még ezt-azt csiszolunk, de remélem, nem fog tartósan visszaesni a keresőkben.)
    Ez most már méltó lesz a 10 éves jubileumát ünneplő AGRIX Kft.-hez 🙂

  2. Tapasztalatom szerint célszerű inkább az elején erélyesen felhívni az ügyfél figyelmét az általa kért „különleges kütyükkel” kapcsolatban. Ha az ügyfél profitban gondolkodik, akkor meg fogja érteni, így hosszútávon több előnnyel jár mindkét fél számára, ha pedig nem profitorientált, teljesen mindegy.

  3. Tudom, hogy te jól viseled a kritikát, ezért merem elmondani, hogy nekem sajnos nagyon nem tetszik ez az AGRIX-oldal. Bár egy fontos feltételnek megfelel. Nevezetesen igen pontosan tükrözi az ország agrárhelyzetét: élettelen, színtelen, stílustalan és statikus. Megnéztem egy pár külhoni példát, hát mit mondjak, ha zongorázni tudnám… De hát láttam én már tőled csodásan megkomponált oldalt is, mint pl. a passzívházé! Az igen, azért nagy bravó neked! Bár így látatlanban mondom, hogy ott a megrendelő is pontosan tudta, tudhatta (és képes volt meg is fogalmazni – ami már non plus ultra a hazai gyakorlatban, ugye Kedves Lobo? ), hogy mit akar. ??)))

  4. 1) Tévedsz, kedves Malvina – roppantul rosszul emésztem a kritikát! De tényleg.
    2.) Kérlek, üsd be a Googleba:
    mezőgazdasági gépalkatrész .
    Nekem az a vígasz, amit erre fogsz látni! 🙂

    Egyébként pedig igazad van. Leszámítva azt, hogy nem vagyok Lobo! 🙂

  5. Beütöttem, és azt gondolom, hogy na persze, előbb jelen kell lenni, aztán jöhet, és jön is a mustra! De kérlek, nem azt választom ki, aki jelen van, pontosabban nem azért , mert jelen van, hanem azért, amit majd ezután képes és tud nekem felmutatni, tud nekem ajánlani. Egy alapos és szakszerűen működő cég, vállalkozás, egy józan potenciális megrendelő kiválasztási szempontjai között nem az az első és legfontosabb, hogy ki áll a gugli elején! Még akkor sem, ha e tény kétségtelenül nem rossz pont. Egy honlap majdnem olyan mint a kézírás! Igen sokmindenről árulkodik!
    Egyébként is, egy felvételi munkatárgyaláson alapvető, hogy odaérjek, ahhoz, hogy meghallgassanak. De felvenni csak azok alapján fognak, ha a mondandóm, az egyép lényegi paramétereim versenyképesek.
    Ez alól csak egy kivétel van, ha mondjuk belém szeret a HR-es! ::)))))

Szólj hozzá!