Hiúsági keresés: Hajdú Péter és Vitray Tamás bevallotta

Mi a hiúsági keresés

A minap írtam egy bejegyzést a hiúsági keresésekről, s tegnap éjjel az egyik televíziós csatornán nem kisebb személyiség, mint Vitray Tamás vallotta be: bizony, a napi keresést az interneten ő a saját nevének beütésével kezdi!
Ezzel mintegy “igazolta”, hogy amiről írtam, az bizony nagyon is jellemző ránk, emberekre.

Talán szokatlanul túlméretezett hiúságból, talán a tapasztalatszerzés okán, de a közszereplők, lám, az átlagosnál fokozottabban figyelik a saját személyükről szóló híradásokat. Hiszen láss csudát, a Vitrayval beszélgető Hajdú Péter műsorvezető is “vallott”: ő is így kezdi a weben a napját.
S hogy tényleg tanulságos legyen, amikor a két televíziós személyiség rátalál majd a keresőkben eme bejegyzésre, megemlítem, Vitray Tamásnak nagyon igaza van Hajdú értékelésében. Nevezetesen: még koránt sincs ő a pályája csúcsán.
Ennyire finomra fogva mondani el, hogy apám, te mennyire tehetségtelen pasas vagy – hát, kalapot le!

***

Korábban a hiúsági keresésről:

Cégvédelem: nem hiúság a hiúsági keresés

Hiúsági keresés: Hajdú Péter és Vitray Tamás bevallotta” bejegyzéshez 5 hozzászólás

  1. Kedves Győző!
    Én díjazom a díjatokat, Vitray Tamás megérdemli!
    Örülök, hogy figyelembe veszitek a látható különbséget a tehetség és a felhasznált élettapasztalat terén.
    Ritkaság… Ugyanis általában minél nagyobb a száj, minél hatalmasabb a “rokonság” – annál nagyobb az érdem.

  2. Én ezt az egészet máshogy közelítem meg. Ugyanis lehet, hogy a közszereplők közül is sokan híúságból (is) keresnek rá rendszeresen a saját nevükre , de ha a nem híú közszereplőknek megvan a magukhozhoz való eszük, nota bene kissé a marketingre is rááll az agyuk, akkor bizony ők is tudják, hogy híúság ide, szerénység oda , ez bizony hozzátartozik – mégha nem is kizárólagos mutatójaként – ahhoz, hogy azsúrban legyenek az ismertségi jellemzőikkel. Nevezetesen, hogy mennyi találat ugrik fel, abból mennyi a hazai, a külföldi, nevük a találatok között hol, mennyire elöl, mennyire hátul jelenik meg, miféle kontextus öleli körül a nevüket, tevékenységüket az egyes találatokon belül, melyek a nevükhöz, a tevékenységükhöz legközelebb álló, legszorosabban kapcsolódó kifejezések, milyen oldalakon szerepelnek,stb, stb, stb. Ez most persze kissé össze-visszára sikeredett, de a lényeg, gondolom érthető! A közéleti embereknél a közből “élő” embereknél ebben a vonatkozásban cseppet sem önmagában a hiúság a döntő elem.

    Ami pedig Vitrayt illeti, én teljesen elképedek, amikor vele egy évezerdeben akarják említeni azt a tehetségtelenségtől, jelentéktelenségtől felpuffadt üresfejű zérót. Én még a nevét sem ütöm be a klaviatúrámba!
    ::)))

  3. Kedves Malvina!
    Teljesen egyetértünk!

    1.) A szakirodalom beszél “hiúsági keresésről”, s ez a terminus technicus nem pejoratív értelmű.
    Magam is azt írtam fentebb: jellemző ránk, emberekre.
    Egyébként ezt a jellemzőnket, hogy önmagunk ill. a környezetünk a legfontosabb, számos ipar ismeri és kihasználja.
    Az újságírásban pl. a “közelség törvénye” hasonló – minél közelebb áll a dolog az olvasóhoz (földrajzilag vagy más szempontból), annál fontosabb lesz a hír az olvasó számára.

    Az internetes keresésről több posztot is írtam és azokat az elemeket én is fontosnak tartom, amiket leírtál.

    2.) Akinek nem írnád le a nevét, azét én nem is tudtam. Meg kellett kérdeznem az asszonyt, hogy ki is ez a tehetségtelen, de nagyon futtatott figura ott a képernyőn? Na, én innen tudom a nevét.

  4. “nagyon futtatott figura”

    Aha, a ” futottak még “kategóriában! ::)))

    “önmagunk ill. a környezetünk a legfontosabb, számos ipar ismeri és kihasználja.”

    Na, ezen már téllleg röhögnöm kell! Számomra minden, és minden szakma ekkor kezdi elveszíteni a komolyságát, a hitelességét, amikor efféle evidenciákat emlegetve kreál még több leiratot, “elméleti” mankót a maga számára!

    A kosárlabdasport zseniálisan építkezik, mert elsődlegesen az ember azon tulajdonságára épít, hogy van neki keze és lába! A tehetség ugyanis csak ezután következhet, nemdebár!

    Szóval kia jófene látott már olyan emberi lényt ( de akár még állatit avagy növényit is), akinek, aminek nem önmaga és környezete a legfontosabb. Ráadásul ez akkor is így van, ha az ember esetleg ezt tagadná!
    ::)))))))

Szólj hozzá!

%d blogger ezt szereti: