Helyi találatok avagy tortát Szörnyellának

Helyi találatok és a Google Cégem

Éppen a helyi találatok fontosságáról meditáltam, hogy egyebek mellett egy bejegyzést kellene írnom és közzé tennem azok számára, akik a nyáron nem figyelték az online marketing, a keresőoptimalizálás változásait.
A helyi találatok megléte fontos az internetes jelenlét, a keresőtáblán elfoglalt hely szempontjából, hiszen a keresések jelentős része a helyi piacon realizálódik. A helyi találatok bástyája pedig nem más, mint a Google Cégem fiók. És aki nem figyelt rá a strandolás, a tenger mormolása, a pálmafák suhogása közben, az jól teszi, ha rápillant, mert frissült, változott, bővültek a lehetőségei, melyeket érdemes felhasználnunk.

Ám létezik egy másik fontos szempontunk is, amelyet a Google Cégemmel támogathatunk, ez pedig az, hogy a cégnevünkre keresve egy határozottan egynemű, tiszteletet parancsoló, komoly találatsort kapjunk. Nagyon hivatalosan, online marketingesen ezt akár komplex látogatói élménynek is nevezhetném. Sőt, annak is nevezem.
És ennek igen komoly marketing üzenete van.

Helyi találatok: a Bognár Stúdió nevére ezt a találatsort adja ki a SERP, vagyis a Google keresőtábla.
A Bognár Stúdió találatsora. (A képre kattintva nagyobb lesz a kép.)

(Arról nem is beszélve – ha már ennél a találatsornál tartunk -, hogy az organikus találatsornak ilyenkor védelmeznie kell a cég megjelenését, hírnevét, kizárva az első találatok közül a rosszindalatú vagy kritikai észrevételeket tartalmazó „idegen” találatokat.)

El is mélyedtem a témában.

Egyebek mellett rápillantottam a Chicago Style SEO oldalára ahol ezt olvashattam:

Míg a szerves SEO nagymértékben függ a linkektől és a tartalomtól, a Helyi SEO lényegében:

  • A Google Cégem és a Bing / Yahoo Helyi fiókok optimalizálása
  • A megbízható könyvtárakban szereplő üzleti listák mennyisége és konzisztenciája
  • Egy optimalizált, mobilbarát weboldal
  • Az Ön számára egyedülálló helyi tartalom

Az eredeti angol szöveg:
While organic SEO depends heavily on links and content, Local SEO counts largely on:

  • Optimization of your Google My Business and Bing/Yahoo Local accounts
  • The quantity and consistency of your business listings in trusted directories
  • An optimized, mobile-friendly website
  • Local content unique to your business

A NAP

E bejegyzés végén egy technikai segítséget nyújtó honlap címét is megadom, amelyben egyebek között megtudhatjuk, mi is az a NAP és hogyan is lehet felvinni a honlapunkra. Ám ez a NAP, amely nem azonos az égitesttel, nem csak a helyi találatok miatt fontos, hanem más miatt is.
A NAP egy angol mozaikszó, amely mögött a Name, az Adress és a Phone szavak állnak. Vagyis a cég nevét, címét, telefonszámát érdemes a honlap láblécére (footer) felvinni (a koordinátákkal együtt), mert ez elősegíti a helyi találatok közötti előrenyomulásunkat.
De ez nem csak emiatt fontos, hanem az organikus találatok miatt is, hiszen ez egy hitelességünket, valódiságunkat nyomatékosító eszköz, márpedig ennek jelentősége van honlapunk megítélését illetően!

Mikor idáig jutottam a gondolataimban pihenésképpen bekapcsoltam a televíziót és a Discovery Showcase adóján a Tortakirály címmel futó műsort figyeltem.
A mondás szerint akinek kalapács van a kezében, az mindent szögnek lát, vagyis én is arra figyeltem, hogy a cukrászüzem milyen képeket tölthetne fel a Google Cégem oldalára, mivel ragadhatná meg az interneten szörföző édesszájú népek figyelmét.

Fotóválasztás avagy az ügyfél nem lehet Szörnyella

Elkészült torta a Tortakirálytól
Szörnyella elkészült tortája. (Képernyő felvétel)

Ekkor egy nagyon furcsa anya-lány páros rendelését kísérhettem nyomon egy esküvői torta megtervezése és megrendelése közben.
A lány annyira „abnormálisan”, kedvetlenül, lekezelően viselkedett, hogy a cukrászok azon nyomban Szörnyellának keresztelték el, és így is nevezték egymás között.
A dokumentum-szerű televíziós műnek marketing szempontból ez volt a mélypontja, mert elképzelhetjük, hogy milyen lelkesedéssel dolgozik egy csoport a „szörnyelláknak”, a „bunkóknak”, a „hülye” ügyfeleknek.

Sajnálatos módon a főnök, a Tortakirály is Szörnyellának nevezte a szörnyű nőszemélyt. (Én nézőként nevezhetem így, de munkacsoport vezetőjeként magamnak is kárt okoznék, ha hagynám elhatalmasodni magamon és a csoportomon egy-egy ügyféllel kapcsolatban az unszimpátiát.)
Ekkor rendelés érkezett egy gyerekkórháztól és a cukrászok ingyen és bérmentve, lelkes munkával készültek a feladatra. Ez meg persze a marketing szempontjából az adás csúcspontjának számított.
Na, annak a tortának a fotóját, a tortából csipegetők örömét mindenképpen fel kellene vinni a Google Cégemre, mert a helyi közösség láthatná, hogy milyen meleg szívű cukrászok dolgoznak a Tortakirály üzemében.
Na, de én a saját fiókomba mit vigyek fel?
És Ön?

***

Technikai segítség:
Local SEO: How To Rank Your Local Business

A témához kapcsolódik:

Bognár László

Az Első Magyar Keresőoptimalizáló Verseny győztese vagyok. Közel húsz éve dolgozom az online marketing, azon belül is a keresőmarketing területén.
A SEO, a keresőoptimalizálás mellett érdekel a blog műfaja. A közösségi térben a gerillamarketing.blog.hu blogom a leginkább közismert.
Közel két évtizedes múltra tekint vissza az általam szerkesztett Jóljárok Magazin is.

Szólj hozzá!