Google Kolibri: most majd mindig kérdezünk?

Mit csinál a Google Kolibri algoritmusa?

Működésbe lendült a Google új kereső algoritmusa, a Kolibri (Hummingbird).
Azok a honlaptulajdonosok, akik 2013 október elején néhány hellyel hátrébb kerültek honlapjukkal a keresőben máris azt gondolják, hogy a Panda és a Pingvin után itt az újabb átok és a kicsiny, színes madárka babrált velük ki, holott az “titokban” már vagy egy hónapja repkedi körbe a honlapokat.
Vagyis pánikra semmi ok! Sőt, saját tapasztalatom szerint néhány “büntetésben” lévő honlap “közkegyelmet” nyert, bár ez alapján nem merném állítani, hogy most már szabad azt tenni, amit eddig nem szabadott!
De akkor vajon mi a Google Kolibri lényege?

Általános megfogalmazás szerint az új algoritmus leglényege, hogy az eddigi kulcsszó alapú keresést felváltja az összetett fogalmak keresése. Vagyis nem szavak, hanem komplex, összetett gondolatok alapján fog megtörténni a találatok megjelenítése.
Másképpen közelítve: úgy kapjuk a választ, ahogyan kérdezünk!
Ha valaki széket akart venni, eddig – az asztali gépek túlsúlya idején – beírta a keresőbe a kulcsszót vagy kulcskifejezést, pl.  háttámlás szék formájában. A háttámlás székárusok persze erre a kifejezésre optimalizáltak és ez alapján jöttek a találatok.
Ma, a mobil eszközök korában másképp kérdezünk: hol vásárolhatok innen legközelebb háttámlás széket?
Az eddigi megszokott mobiltalálatok alapján már sejtésünk lehet a válaszról! A mobilok eddig is tudták, hogy éppen hol vagyunk, nem kellett beírnunk, hogy Budapesten, Pécsett vagy Debrecenben akarunk ülőalkalmatosságot vásárolni (vagy autószervizhez, hotelhez, étteremhez jutni) és szépen megmutatták a környezetünkben elérhető székárudát!
A Google a helyet mindenütt jól ismeri, földön, égen, vízen egyaránt feltérképezte az ismert világot – egyesek szerint még ennél is több információ van a birtokában 🙂 – a tartalmat pedig a jól megírt honlap szövegéből meríti (mint eddig is).

A Google és a SEO-val foglalkozó szakemberek általános véleménye szerint ez újfent nem jelenti a SEO halálát, hiszen ez az eddiginél komplexebb jelenség ráépül az eddigi munkákra, alapelvekre, szabályokra.
Akik eddig is az online marketing összetett, egymásra épülő eszközrendszerében gondolkoztak, integrált keresőmarketingben öltöztették cégük, szervezetük megjelenését, biztosították a közösségi terekben történő, párbeszédre alapozott megjelenítést, biztosították a cégnyilvánosság szabályai szerint a hitelességüket, azok nyugodtan folytathatják ezekben a keretekben a munkát!

A formai megközelítők kérdezni fognak?

Máris számos jelét látom annak a felületes gondolatnak, hogy ha a Google kérdésekre akar választ adni, akkor az a leghelyesebb, ha kérdéseket teszünk föl a webegységeinkben, olyanokat, amilyeneket a kereső emberek fognak feltenni. Akkor biztosan a mi szájtunk lesz a nyerő, hiszen mi már feltettük honlapunkon a kérdést sőt meg is válaszoltuk!
Egészen bizonyosra veszem, hogy a következő hónapokban megszázszorozódik az interneten a portálokon, honlapokon, a blogokon a kérdések száma!
Ugyanannak a jelenségnek leszünk tanúi, mint amikor például a mélylinkekről esett szó: boldog-boldogtalan mélylinkelésbe kezdett.
Vagyis azt fogjuk látni, hogy egy egységes, arányos rendszer a remélt előnyök miatt meg fog bomlani. Most majd mindig kérdezünk!
Vagy nem igaz? 🙂

***

Korábban az algoritmusról:

A Pingvin visszavág

Az alapok megmaradnak:

Honlapoptimalizálás

SEO célkereszt

Szólj hozzá!

This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.