Gerillamarketing: keretbontási lehetőségek egy előadáson

Gerillamarketing előadás

Éberling Laci, a hosszú nevű Kulturális Innovációs Kompetencia Központban rám kérdezett, hogy hogyan is zajlott le tulajdonképpen az az elhíresülni látszó gerillamarketing előadásom Szentlőrincen!

– Úgy történt – feleltem -, hogy amikor “felkonferáltak”, akkor én a hátsó sorban ültem, és felállva azonnal elkezdtem a gerillamarketing témát, mondván: a gerilla hátulról, meglepetésszerűen és hatékonyan támad.

Megemlítettem még, hogy most elfoglalom a kivetítőt irányító magaslatot (ahonnan mindenki előadta addig a maga mondandóját) és út közben, mint gerilla nem kézigránátot, hanem kártyanaptárt fogok szórni. És tényleg ezt tettem, bár nem szórtam, hanem osztottam a Bognár Stúdió kártyanaptárát.

Az “előadói térbe” érve megjegyeztem, hogy lám, a hagyományos előadáshoz képest, stílszerűen így is kezdődhet egy gerillamarketingről szóló előadás (prezentálva is azt, amiről szó lesz.)

Jómagam úgy érzékeltem, hogy hallgatóim “jól vették”, esetleg mondjuk úgy “jól tűrték” a meglepetést, és lám már olyanok is hallottak róla, akik nem voltak  jelen. Ebből arra következtetek, hogy a spontán formabontás sikeres volt, felhívó jellege, hatása az előadás utánra is megmaradt.

Persze több információt kell még kapnom és beszereznem, hogy kitapinthassam a határokat: meddig mehetünk el a formabontásban úgy, hogy az előadás “komolysága” vitathatatlanul megmaradjon!

***

Kapcsolódó honlapok, írások:

Gerillamarketing

Szentlőrincen jól forgatják a klasszikus marketinget

GERILLAMARKETING: FLASHMOB

“Gerillamarketing: keretbontási lehetőségek egy előadáson” bejegyzéshez 5 hozzászólás

  1. :-))) Hát ez nem semmi! Nekem nagyon tetszik az ötlet, az tuti, hogy odafigyeltek!
    Kérdés, hogy mennyire voltak nyakkendősek és karótnyeltek a T. hallgatóság tagjai.

  2. Tapasztalatunk közös.
    Érdekes megfigyelni, hogy akár az ország, a net alkalmazása is mennyire kettészakadt képet mutat Pécsett és Baranyában.
    Van egy európai színvonalon produkáló szűk élboly (ahol az Internet a napi termelési gyakorlat része, ahol felszívják az egyetem által termelt számítástechnikai munkaerőt) míg falvak sokaságában az Internet csak valami varázslatként jelenik meg a képzeleti világban, de a gyakorlatban nem létezik.
    Igen fontosnak vélem a digitális analfabetizmus felszámolását – mert lényegét tekintve erről kell beszélnünk -, ill. az általános iskolából a középiskolába kell iratkoznunk.
    Jómagam nagyra értékelem a kamara ez irányú erőfeszítéseit, ezért is igyekszem támogatni azt.
    A most folyó megyei előadássorozat helyszínein mindenhol elmondok egy gondolatot: az Internet a PIACBŐVÍTÉS egyik eszköze és színtere. Innen ered a KKV-ék számára az érdek, amely miatt internetül tanulni magas szinten – ÉRDEMES!

  3. A gerilla akciót sajnos én nem láttam személyesen, csak hallomásból ismertem a történetet. Nekem tetszett és ha eredményes is volt az előadás, akkor tényleg érdemes formabontó módon meglepni a közönséget. Szerintem ennek az újfajta kommunikációnak az ilyen meglepő elemekkel történő bemutatása hasznos. Hiszen, aki ettől idegenkedik, az a vállakozásában sem fogja alkalmazni az új technikákat. A szintén rövid nevű Dél-dunántúli Kulturális Ipari Klaszter menedzsmentje nyitott az újra és várjuk az előadásodat, konzultációdat!

Szólj hozzá!

This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.