Keresőoptimalizálás, SEO

Fogorvosi SEO

Specializálódó keresőoptimalizálás?

Honlap fogorvosoknak, fogászati menedzsereknek

Új honlap született, amely a saját küldetését ekképpen fogalmazza meg:

“A honlap küldetése – fogorvosi SEO:
Segítséget nyújtunk azon egészségipari, jellemzően fogászati vállalkozásoknak, amelyek a piaci versenyben meg kívánják növelni online jelenlétük versenyképességét.
A Bognár Stúdió specialistaként elsősorban a Google szabályait követő és betartó SEO, azaz keresőoptimalizáló tevékenységet folytat, beleértve az organikus és a helyi találatok elemzését és menedzselését is.”

Az idézetből persze az is kiderül, hogy a Fogorvosi SEO elnevezésű honlap a saját tevékenységünket egyfajta specializált terepen mutatja föl.

A fő kérdés persze az, hogy megvannak-e a specializálódás alapvető feltételei

Az élet területéről egészen bizonyosan, hiszen vannak olyan sajátosságai a fogorvosi praxisoknak, amelyek különböznek más ágazatoktól, még az egészségügy más ágazataitól is.
Az ezekből a speciális nézőpontokból szerzett tapasztalatokat hatékonyan lehet felhasználni több orvosi honlap esetében is, így növelve a munka hatékonyságát.

A honlapon részletesen kifejtjük például a fogorvosi szakma – marketingben használatos kifejezéssel – teljesítményrését, a fogorvosi beavatkozáshoz kapcsolódó, szinte a lakosság teljességében jelen lévő, általános félelmet.

Fogászati konkurensek és pályatársak

A specializáció egyik fenyegető árnyéka az, hogy konkurenseket kiszolgálni nem feltétlenül etikus a SEO-s részéről. Ám aligha valószínű, hogy a debreceni polgár Győrbe akarna fogorvost választani mondjuk egy gyökérkezelés okán, a szegedi polgár sem utazik Zalaegerszegre vagy Székesfehérvárra egy ezer forinttal olcsóbb fogfehérítésért, fogkő eltávolításért, számára Pécs is messze van.
De a budapesti implantológus sem áll versenyben például egy gyermekfogászatra berendezkedett, szintén fővárosi szájsebésszel.

Fogorvosok, praxisok versenye

A fogászati versenyhelyzet nyilvánvaló. A Fogorvosi SEO honlapon bemutattuk azt az ábrát, amely mutatja, hogy a vírusjárvány lefutásával újra megnövekedett a weben a fogorvosok iránti keresések száma. Vagyis növekszik a kereslet – kérdés, kinél jelentkeznek a fogászati betegek! Ez a verseny lényege.

Fogorvosra keresések az elmúlt öt évben, a Google Trends ábráján
Fogorvosra keresések az elmúlt öt évben, a Google Trends ábráján

Az online marketingbe mélyen beágyazott SEO segítségével, a kínálati oldalon, az erre igényt tartó egészségipari vállalkozás jobb elérhetőségét lehet megoldani. Egyszerűbben: aki előrébb áll a keresőben, arra könnyebben rátalál a potenciális ügyfél.
A Fogorvosi SEO honlap megmutatja, hogy elemzéstől a hatékony online jelenlétig miben segíthet a SEO, a keresőoptimalizálás. És ebben a csoportban jelesül, két évtizedes tapasztalattal mit tehet a Bognár Stúdió.

***
A tárgyalt honlap: Fogorvosi SEO
Témánkba vág még:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.