Duguláselhárítás SEO: piaci verseny a köbön

A Világi Duguláselhárítás rohamkocsija - SEO, keresőoptimalizálás
A Világi Duguláselhárítás rohamkocsija

Eddig egy szolgáltatás (Érdekességek a fogorvoslás világából) és egy áru (Kanapé: áru kínálatának tipológiája a weben) keresőben megjelenő címsora alapján végeztem elemzést.
Arra voltam kíváncsi, mit, milyen tulajdonságokat, minőséget emelnek ki az adott ágazat szereplői vagy az azok online marketingjét végző ügynökségek, marketingesek, SEO specialisták.
Most a duguláselhárítás kulcsszóra a keresőtáblán kapott válaszokat elemzem.

Egy kis kitérő

A duguláselhárítás témáját régóta figyelemmel kísérem. Mintegy véletlenül tanúja voltam ebben a blogban, amint ennek a szakmának a képviselői egy rövidke mondat hatására a blog hozzászólásban összejöttek, normákat határoztak meg, elítélő módon szóltak a simlis megoldásokról, mércévé tették például az ISO minősítés megszerzését – akkor én úgy fogalmaztam, hogy ez a szakma gyakorlatilag néhány hét vagy hónap alatt bejárta azt az utat, amit a céhek csak évtizedek alatt tudtak bejárni. > Munka és duguláselhárítás

Azt is tudom, hogy a közvélemény szemében nem ez a szakma áll a szakmák elit klubjának a csúcsán, miközben azt is tudom, hogy a mai mesterek már nem WC-pumpával rohangálnak egy kiérdemesült Wartburg kormányánál, esetleg kézzel tekerős spirállal a hátsó ülésen, hanem komoly felszereltségű rohamkocsival, WOMA-val, kamerával, hőkamerával, vagyis ultramodern eszközökkel.
Ez már egy másik világ.

Azt is tudom, hogy egy kétmilliós város óriási piac, ahol dübörgő piaci verseny zajlik, a duguláselhárítás kulcsszóra a Google Ads egy-egy kattintást akár 1.000 forint felett kínál a keresőtábla jó helyein.
Egy ilyen piacon sokféle arc, felfogás megfordul, mindent, vagy szinte mindent kipróbálnak a szereplők – népiesen szólva akár „gyilkos konkurenciaharcot” is mondhatnánk.

A duguláselhárítás kulcsszóra kapott marketing válasz a címsorokban

Az éles marketing háború lenyomata megjelenik a maximum 60 karakter terjedelemben látható és elfogadható címsorokban. Az a tömény üzenet halom, amit egy-egy címsorba zsúfolva látunk egészen meghökkentő.
Az itt tapasztaltakhoz képest a fogorvos és a kanapé árusítás címsorai öreguras, ráérős megoldásoknak tűnnek, mintha ott nem is zajlana komoly verseny, mintha azok a megoldások nem is véresen komolyan vett bevételekért születnének (miközben persze mégis – csak a verseny intenzitása másmilyen).
Úgy fest számomra, a piac, a piaci verseny élessége kikényszeríti a jobb, a hatékonyabb megoldásokat.
Nézzünk is erre a sok információs sor-megoldásra a 39 érdemi információt közlő sorból néhány példát:

  • Duguláselhárítás, vízszivattyúzás, profi gépek 0-24 Budapest
    Ez 5 információs tartalmi egységből álló sor
    1.) duguláselhárítás
    2.) vízszivattyúzás
    3.) profi gépek
    4.) 0-24
    5.) Budapest
  • Duguláselhárítás bontás nélkül – Csatorna és cső kamerázás‎
    Ez 4 információs egységből álló sor:
    1.) duguláselhárítás
    2.) bontás nélkül
    3.) csatorna kamerázás
    4.) cső kamerázás
  • Duguláselhárítás, csatornatisztítás, lefolyótisztítás (3 információs egység)

Szinte minden szó egy különálló üzenet, ilyesmit se a fogorvosoknál, se a bútorosoknál nem láttunk, ezeknél az egy vagy két egységnyi információ volt a jellemző, miközben a duguláselhárítóknál a három-négy a tipikus. Ezt kényszeríti ki a verseny.
Mindebből következően ennél az elemzésnél elegendőnek bizonyult 3 találati oldal (a SERP-en) áttekintése, hiszen itt az oldalankénti 7 hirdetési lehetőség is maximálisan ki van töltve.

A terület és a munka meghatározása

Szinte minden sorban megtaláljuk a szolgáltatási terület megjelölését: tipikusan Budapest és Pest megye, de előfordul Gödöllő és Monyoród feltüntetése is.
Ugyancsak szinte minden sor tartalmazza a duguláselhárítás kulcsszót is.
Specializálódásra is láthatunk példát 5 alkalommal a 39 érdemi tartalmú sorból, zömmel az alap kulcsszó mellett és nem helyette:

  • csatorna és cső kamerázás
  • csatornatisztítás, lefolyótisztítás
  • vízszivattyúzás
  • fűtésszerelő, vízszerelő

Az árra történő hivatkozás

Az alacsony ár, vagy a meglepetéseket kizáró előzetes árközlés versenyelőnyt jelenthet. A szolgáltatás árára történő konkrét vagy általános hivatkozás 10 sor sajátja.
Konkrét árat két címsor tartalmaz, a másik hét ilyen és hasonló megfogalmazásokkal operál:

  • a legolcsóbban
  • olcsón
  • ingyenes kiszállás
  • legjobb ár
  • fix áron
  • baráti áron

Az ilyen általános megfogalmazás megítélésem szerint „online marketing üresjáratként” értelmezhető, hatékonysága nagyjából a nullával lehet egyenértékű.

A gyorsaság és elérhetőség

Veszélyhelyzetben, amikor például visszafelé folyik a kádból a víz és elönteni készül a lakást, vagy amikor a WC matériája fenyeget ugyanezzel egy rendelőintézetet, akkor bizony a bármikor történő elérhetőség és a gyors duguláselhárítás ígérete előnyt élvez. Ilyen meghatározásokkal találkozhatunk:

  • 0-24
  • Non Stop
  • gyorsszolgálat
  • 1 órán belül
  • Duguláselhárítás azonnal
  • SOS
  • akár 2 órán belül
  • azonnal

A munka minősége

Az elvégzendő munka során a duguláselhárítóra sokirányú feladat vár. Ezt a Világi Duguláselhárítás honlapja így fogalmazza meg:

Duguláselhárító csatornamunkás szobra
Duguláselhárító csatornamunkás szobra

„Az ápolt megjelenés, a kulturált és tiszta munkavégzés, a tiszteleten alapuló kommunikáció sokat javít az ügyfél hangulatán. Visszatérő klienseink hangsúlyozzák, milyen nagy öröm számukra, hogy szakértelmünk megnyugtató, együtt érző stílussal párosul…
A dugulás erősen hat az idegekre. A mi megjelenésünk és munkánk viszont nyugtatólag hat: hiszen a munkaterületet tisztán, fertőtlenítve, illatosan adjuk át. S tudjuk, ami számunkra munkaterület volt, az Önnek a lakása, otthona vagy a munkahelye lesz!”

Az ígért minőség részének tekintem a garanciával végzett munka említését is, ez 5 címsorból is ránk köszön.

  • modern gépekkel
  • bontás nélkül, tiszta munka‎
  • profi gépek
  • profi duguláselhárítás
  • duguláselhárítás garanciával

Tendenciák, SEO

Az elemzett címsorok visszatükrözik az éles versenyhelyzetet Budapest és Pest megye területén a duguláselhárítás szolgáltatása terén.
A címsorok információ gazdagságban felülmúlják a más területen tapasztaltakat.
A kínált szolgáltatásból annak területi meghatározása, a gyorsaság, az elérhetőség, az árra történő hivatkozás, a munka minőségének kiemelése a legjellemzőbb.
Viszonylag kevés, de kimutatható a marketing üresjárat, a túl általános megfogalmazás.
A speciális területekre való hivatkozás is megjelenik, bár jómagam több ilyenre számítottam
Online marketing és SEO szempontból nagyon nehéz terepet elemeztünk most, de éppen ezért ezen a terepen nagyon sokat lehet tanulni egy-egy, a keresőben történő elmozdulásból!

***
Témánkba vág:

Duguláselhárítás, dugulásmentesítés
Duguláselhárítás Budapest
Duguláselhárítás Budapesten
Szakmákon túli tudás: duguláselhárítás és pszichológia
5 ok, miért bízza a csatornatisztítást szakemberre

Bognár László

Az Első Magyar Keresőoptimalizáló Verseny győztese vagyok. Közel húsz éve dolgozom az online marketing, azon belül is a keresőmarketing területén.
A SEO, a keresőoptimalizálás mellett érdekel a blog műfaja. A közösségi térben a gerillamarketing.blog.hu blogom a leginkább közismert.
Közel két évtizedes múltra tekint vissza az általam szerkesztett Jóljárok Magazin is.

Szólj hozzá!