Duguláselhárítás Budapesten

A dugulás vészhelyzetet jelent

Duguláselhárító honlapja
A Duguláselhárítás Budapesten blog képe (részlet)

Akárhogy is vesszük, a dugulás vészhelyzetet teremt, s ilyenkor nagy hangsúlyt kap a szolgáltató kiválasztásában az elérhetőség, a bizalom, az ismerősöktől vagy az internetről beszerzett “goodwill“, vagyis a jó hírnév megléte.
Éppen ezért a duguláselhárításban résztvevő iparosok nagy hangsúlyt fektetnek internetes jelenlétükre is.
Ez a jelenlét az élvonalban ma már meglehetősen markáns, mind az online marketing minőségét, mind mennyiségét tekintve.

Vegyük példának a dugulaselharitasbudapesten.com honlapot!
Már a nyitólapon látjuk az esztétikai törekvést – nem valamely gépet (amely csak a mesterhez közelálló szerkezet, a bajba jutott embernek semmit se mond), szóval nem gépet és nem is a dugulás gusztustalan termékét mutatja meg, hanem a dugulás elhárítása utáni állapotot, annak szépségével.
Ha egy-egy honlapon illatot is lehetne mutatni, akkor érezhetnénk is, hogy itt nem a bűz terjeng, hanem fertőtlenítés és illatosítás után vagyunk – hiszen így illik visszaadni a tulajdonosnak munka után a terepet.
Mivel a munkaterep a lakónak nem terep, hanem lakás, az orvosnak, ügyvédnek, tanárnőnek sem terep, hanem rendelő, elegáns iroda és iskolai épület, természetes, hogy ennek megfelelően kell átadni a helyiségeket.

Budapesti duguláselhárítás

Budapest huszonhárom kerületében 2012-es adatok szerint 1,7 millió ember él.
Gyakorlatilag kettős minőséget állapíthatunk meg a lakosságra nézve:
  • egyfelől mindenki kiveszi a részét a dugulás létrejöttében, hiszen mosakszik, fürdik, főz, mosogat és WC-re is jár;
  • másfelől a dugulás létrejöttekor megrendelőként lesz jelen a piacon
Így aztán – olyan ez, mint a foci – mindenki érintett valahogy és értő is a duguláselhárításban!

Nem könnyű a duguláselhárítónak

Budapest nem egynemű közeg, szinte valamennyi kerületnek megvan a maga sajátossága.
Ott van például a XIII. kerület, közvetlenül a Duna partján, benne családi házas övezet, tízemeletes panelokkal határolva,más-más vízügyi, csatornázási sajátosságokkal.
Ezzel szemben Budán a hegyvidéki gondok jelentkeznek, például a nem megfelelő csővezeték lejtés vagy a gyökérbenövés gyakorisága.
Vajon mindegyik helyen kiismeri magát a duguláselhárító?
A példa honlapon szereplő vállalkozás válasza: igen!
Ennek bizonyítására a honlapon bemutatta mind a huszonhárom kerületet a sajátosságaival együtt, természetesen a saját szakmai szemüvegén át. A sorokból persze az is kitetszik, hogy milyen előnnyel kecsegtet éppen ennek a vállalkozásnak a kihívása, de ez marketing szempontból teljesen normális.
Ismerkedjen meg ezzel a honlappal:

Szólj hozzá!

This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.