Dugulás

Dugulás és duguláselhárítás

Ha dugulás van: pénz a lefolyóban.
Elfolyó pénzek

– Csak lejáratod magad, ha a dugulásról írsz! – mondja ismerősöm. Ez undorító és nem egy szalonképes téma – teszi hozzá.
– Pedig ez éppen olyan mindennapi, sokakat, pontosabban mindenkit érintő téma, mint mondjuk a politika – feleltem és most, lám, szóba is hozom.
Aki kételkedne abban, hogy a gazdaság címszó alatt ez nem fontos téma, annak nem árt megismerkednie azzal a ténnyel: a magyar nyelvű internetes hirdetések körében, a Google AdWords területén 2015-ben az általánosan elfogadott megítélés szerint a duguláselhárítás szó volt a legdrágább. Vagyis erre a szóra volt a legerősebb a verseny, az erre történő kattintásért voltak hajlandóak a legtöbbet megadni a hirdetők!


Pecunia non olet – vagyis a pénznek nincs szaga – hallik a latin kifejezés idáig az ókori Rómából, hogy a történelmi gyökerekre is visszautaljak. Vagyis maga a téma, a jelenség éppolyan elválaszthatatlan az emberiségtől, mint mondjuk az örömszolgáltatás, amely szintúgy a szégyenlés műfajába, a tabuk tárházába tartozik.

De térjünk vissza napjainkba és állapítsuk meg, hogy a dugulás fogalmának jelentésköre sokkal tágabb, mint azt elsőre gondolja a közvélekedés.
Ugyanis nem csak a WC, hanem egy konyhai csap alatti lefolyó, de egy kád lefolyója, a légkondi vezetékrendszere, sőt a csatorna is eldugulhat.

Budapesten naponta kétmillió ember fáradozik a dugulás “megvalósításán”, magánlakások mélyén, közüzemekben, fürdőkben, rendelőintézetekben, szerkesztőségekben, szállodákban, közétkeztetést szolgáló konyhákban és a mindig kevés számú nyilvános illemhelyen.
Erre az óriási termelő kapacitásra komplett iparág települt, a duguláselhárítás iparága, amely már messze nagyobb és korszerűbb eszközparkkal rendelkezik, mint az egykori mester, aki a WC-pumpájával indult harcba a gonosz ellen.

Duguláselhárítás modern eszközparkkal.A fejlődés következő fázisát a kézi hajtású csőgörény jelentette – míg ma a Wartburgot a nagynyomású vízsugarat biztosító “rohamkocsival” váltja a tisztes iparág képviselője (mint képünkön is), akinek keze alá korszerű diagnosztikai műszerek dolgoznak, hogy megállapítsák a dugulás hajszálpontos helyét. Ezáltal már nem a légkalapáccsal szétvert fürdőszobai csempék csámpás pillantása tudósít arról, hogy itt úgynevezett duguláselhárítás folyt, mert csak a dugulás pontos helyén történik a beavatkozás.

E sorok írója a véletlenek szerencsés összjátéka folytán tanúja volt annak a csakis a mai korra jellemző folyamatnak, amikor is a duguláselhárító szakma képviselői összejöttek egy blogban, s a látszólagos veszekedés mögött elmondta ki-ki, hogy milyen korszerű gépeket szerzett be, volt aki elmondta, hogy ő már ISO minősítéssel dolgozik, volt aki az inkorrekt hirdetésekre hívta fel a figyelmet. Vagyis öntudatlanul is szakmai és etikai szabályokat-elvárásokat fogalmaztak meg, néhány nap alatt bejárva azt az utat, amelyet a céhek évtizedek, évszázadok alatt jártak be.

Külön érdekesség, ha ezen vállalkozások interaktív, a megelőzésre, a gyors reakcióra épülő, Google Plusz-szal, Facebokkal, Twitterrel támogatott weboldalait tanulmányozzuk!
Az öreguras, elavult megoldások gyorsan elveszítik versenyképességüket. (Ezen a pályaszakaszon SEO-keresőoptimalizálás szempontból sem elég a középszerűség, itt nagyon erősen kell, hosszú távon produkálni.)
A nagyvárosokban a telefonkönyv kimúlt, a dugulás katasztrófájával küzdő polgár ma már a mobilján, a tabletjén hív segítséget, s így amely vállalkozás nincs ott a képernyő elején (magyarán a Google találati lista – SERP – elején) asztali gépen, mobilon, tableten, az nem nagyon fog munkához jutni (feltéve persze, hogy nincs rokona, ismerőse bizonyos helyeken.)
Aki mindezt nem hiszi, az járjon utána! Például itt:
> Duguláselhárítás Budapesten

Szólj hozzá!

%d blogger ezt szereti: