Az online marketing és a SEO új útjain: vezetői konzultáció

SEO-val foglalkozó pályatárs arra kért tippeket: mi fog történni 2010-ben a SEO (keresőoptimalizálás) terén. Én nagyjából azt írtam le, hogy 2010-ben eljön az online marketing csapatok ideje, amikor is a sikeres SEO-hoz már nem lesz elegendő a szűken vett SEO-tudás.

Csapatban gondolkozva

Ezek az új formációk másképp értelmezik majd a SEO-t is – tettem hozzá -, a net jelenségeihez a hálózati társadalom fogalma felől közelítenek.
Könnyen mondtam-írtam, hiszen már formálódott az az online marketingben jártas triumvirátus, amelynek egyik tagjaként teszem most közzé közös ajánlatunkat. Kipróbáltuk magunkat külön-külön és együtt is. Hárman alapítottuk meg az Internet Akadémiát.
Tartottunk rendhagyó órát középiskolában Szegeden, tartottunk előadást civil szervezeteknek Pécsett a Cella Septichora történelmi falai között, vezettünk beszélgetéseket Pécsett és Szegeden is a helyi kamarák marketing klubjában.
Héder Sándor országszerte ismert címzetes egyetemi docens, online sajtóban is szereplő tréner, aki “nem észt akar osztani, hanem mozgatni akarja azt”. Weinreich László a reklámszövetségben is ismert gyakorlati szakember, számos gerillamarketing akció tervezője, kivitelezője… és sorolhatnám napestig.

Vezetői konzultáció

Új üzletek szerzése korszerű online marketinges eszközökkel és az azt támogató kreatív szervezeti kultúrával

4 órás konzultáció vezetőknek, akik:

  • A jelenlegi gazdasági körülmények mellett is fejlődni kívánnak.
  • Hiteles „tükröt”, elemzést szeretnének kapni cégük online megjelenéséről a versenytársaikhoz képest.
  • Látni akarják a web 2.0 eszközökben lévő lehetőségeket, majd megalapozott döntést hozni a legjobb lehetőségek kiaknázásáról.

A konzultáció folyamata

A konzultáció szakmai megalapozása
Szakmai csapatunk elemzést készít az ön cégének jelenlegi webes tükröződéséről (ez több, mintha csak a weboldalát elemeznénk  az online marketing szempontjából!). Kiemelten figyeljük a keresőkben elfoglalt helyét a fontos tevékenységi köreiben, marketing üzeneteinek erejét, hatókörét, s mindezt konkurenseinek online tevékenységét is figyelembe véve.

Konzultáció
A konzultáció során – melyen a résztvevők: az Ön cégének minden olyan alkalmazottja, aki érintett az online marketing terén, valamint a mi három fős szakértői csapatunk – először bemutatjuk elemzésünk eredményét, weboldalának erős és gyenge pontjait, a látogatottság útjában álló tényezőket

  • a.) a számítástechnika oldaláról  (struktúra, title, description, keywords, stb.)
  • b.) a látogató oldaláról (megtalálhatóság /SEO/linkbuillding, gyors elérés, áttekinthetőség, kiemelten az interakció lehetősége, stb.) a konkurensekkel összevetve.
  • c.) a marketing üzenetek ereje/hatásossága szempontjából.

Megismerjük az Ön cégének céljait, kihívásait, megismerjük, milyen céllal szeretné használni az online marketinget, mit vár a weboldaltól.
Egy inspiráló, jó légkörű beszélgetés keretei között, megbeszéljük, hogy az ön  üzleti céljait, hogyan lehet megvalósítani a web 2.0 eszközökkel. (Hivatkozásaink közötti példák: cégblogok, social media/Twitter, Facebook, stb.)

Döntés előkészítő javaslat
A konzultáció után egy héttel egy írásos döntéselőkésztő anyagot nyújtunk át, amelyben összefoglaljuk a konzultáció eredményeit, és azokat az online marketingre vonatkozó fejlesztési javaslatainkat, amelyek fellendítik  weboldala látogatottságát/növelik hatékony jelenlétét az interneten és ezzel új üzletek szerzésére teszik alkalmassá.
A döntés előkészítő javaslat 3 változatban készül el:

Életmentő beavatkozások
A javaslat azokat a fejlesztési területeket fogja át, amelyek alapvető fontosságúak ahhoz, hogy növelje internetes jelenlétének termelőképességét.

Gyorsító sáv
A javaslat magában foglalja az Életmentő beavatkozásokat, valamint azokat a fejlesztési lehetőségeket, amelyek csekély anyagi befektetésekkel jelentős változást hoznak cége internetes megjelenésében.

Új szint, új világ
A javaslat magában foglalja a Gyorsító sávot, valamint azokat a fejlesztési lehetőségeket, amelyek új dimenzióba emelik a cég online megjelenését.

A konzultációt vezetik:

Héder Sándor, mérnök, tréner, kreaktivista; címzetes egyetemi docens; www.forlong.hu
Weinreich László a Netmester Kft. tulajdonos-vezetője; www.netmester.hu

és jómagam, vagyis Bognár László, stúdióvezető (Bognár Stúdió), internet marketing tanácsadó, az Első Magyar Keresőoptimalizáló Verseny győztese; bognarstudio.hu

Kérjük, ellenőrizze oldalainkat, referenciáinkat, önéletrajzunkat!
Érdeklődését köszönjük, elérhetőségünket honlapjainkon megtalálja.

A Bognár Stúdió SEO referenciái: referenciák

Érdeklődés online: érdeklődés

“Az online marketing és a SEO új útjain: vezetői konzultáció” bejegyzéshez 9 hozzászólás

  1. Visszajelzés: Blog Pécs — Vezetői konzultáció – a neten helyére tesszük a vállalkozását
  2. Visszajelzés: Fejleszthető-e elménk miután elhagytuk életünk delét? | FORLONG Bt. - csapatcoaching, rendszergondolkodás, tréning
  3. Visszajelzés: A kreatív kérdés hatalma | FORLONG Bt. - csapatcoaching, rendszergondolkodás, tréning
  4. Visszajelzés: Vállalkozóként különböző „üzemmódban” vagyunk | Tárgyalástechnika
  5. Visszajelzés: Különböző szakterületek együttműködése – komplex vezetői tanácsadás | FORLONG Bt. - csapatcoaching, rendszergondolkodás, tréning
  6. Visszajelzés: Vezetői konzultáció – a neten helyére tesszük a vállalkozását | Blog Pécs

Szólj hozzá!

This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.