Az internet és a hajléktalanok

Hajléktalan
Hajlék nélkül

Frissített változat. Az eredeti bejegyzést 2012 áprilisában írtam.
Olvasom, hogy a hivatalos számmal, a bevallott 1, azaz egy fővel szemben a szigorú 2011-2012-es télen Budapesten 40, azaz negyven hajléktalan embertársam halt meg kihűlés következtében.
A hajléktalansággal kapcsolatban van kialakult véleményem: nem a hajléktalanokat kell üldözni, ahogyan azt a hatóságok teszik, hanem a hajléktalanságot.
Persze nem csak a hatóságok, hanem a civil szervezetek és a személyek felfogása is érdemes a figyelmünkre.

Néhány évvel ezelőtt e-mailben keresett meg valaki a Menhely alapítványtól Budapestről, és online marketinges, SEO szakemberként kérte a közreműködésemet : segítsem őket az interneten.

Társadalmi aktivizmus

Ennek nyomaként, a Bognár Stúdió által tulajdonolt Jóljárok Magazinban még ma is ott található a közzétett cikk, az alapítványé. (Menhely alapítvány – Budapest. Hajléktalanok) Mindezt azért mondom el, mert a Menhely alapítvány akkor tanújelét adta a valódi társadalmi aktivitásnak, vagyis lázasan kereste a kapcsolatokat, kutatta a segítségül hívható szakmákat, szakembereket, a korszerű, megvalósítható és hatékony lehetőségeket.

Ősszel, egy újságban olvasott felhívás nyomán, édesapám sajnálatos halálából eredően kabátot és meleg takarót vittem Pécsett egy hajléktalanokat ellátó intézménybe. Beszélgettem az ott dolgozókkal. Kiderült, mindenből hiány van, még színes ceruzára sem telik a foglalkoztatóban. Jómagam erre elmondtam: ennél a néhány ruhaneműnél, takarónál, amit hoztam, én jóval többet is tehetnék az internetes felületeimen a hajléktalanokért. Otthagytam a névjegyem.

De Pécsett nem kellett a segítségem.

Lám, egyszerre van jelen a társadalmunkban az aktív szerepet vállalók, a cselekvők csoportja, másfelől pedig azoké, akiknek még csak segíteni sem lehet a munkáját, még akkor sem, ha segíteni szeretnénk!
Ám megjegyzem, Pécsnek nem szeretném rossz hírét kelteni, azóta itt is tapasztaltam a civil szférában megjelenő erős társadalmi aktivitást.
Személyes példámként említhetem, a Zöld Fiatalok Egyesülete, látva a tiszta levegő iránt mutatott érdeklődésemet, bejegyzéseimet – felvette velem a kapcsolatot.

De általában véve 2012 óta romlott a helyzet. A magyar állam kisebbfajta hadjáratot indított a civil szervezetek ellen, rombolva a társadalmi aktivitást.
Pécsett például az önkormányzat és a Fidesz vezetői felhívással fordultak a város közvéleményéhez, ne adjanak ki irodát az Emberség erejével nevű, másokon segítő civil szervezetnek, mert “bevándorláspárti központnak” tekintik. E tárgyban még zajlik a per.
A civil szférában történő aktivitás kiváltásához vajon mennyiben segít ez a durva társadalmi környezet?

Egy kis szociálpszichológia

A szociálpszichológia tudományának mai állása szerint sajnos a magyar helyzetkép e téren, mármint a cselekvők nagyságrendjének arányát illetően, nagyon is elkeserítő.

Csepeli György és Prazsák Gergő Örök visszatérés c. művében ezzel az elszomorító, összehasonlító ábrával ismerkedhetünk meg (210. old., 43. ábra):

Cselekvők, lázadók, szenvedők | Ábra Csepeli, Prazsák Örök visszatérés c. könyvéből
Cselekvők, lázadók, szenvedők

Lám, történelmi hagyományaink inkább predesztinálnak minket a panaszkodásra, a cselekvés nélküli szenvedésre, mintsem az értelmes, tudatos cselekvésre. Inkább várjuk a bölcs vezetők vagy a jóisten közbeavatkozását, mintsem hogy magunk vennénk kézbe ügyeink megoldását.

Tél megint lesz az év végén. S minél hidegebb lesz, “szerencsénkre” annál több okunk lesz a panaszkodásra. Igaz, sajnálatos módon ebbe majd néhányan belehalnak.

*****
Témába vág: A civil

“Az internet és a hajléktalanok” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. El sem tudjuk képzelni kényelmes otthonunkból, hogy a társadalmunk legalsó “kasztját” adó hajléktalanok milyen szenvedéseket élnek meg nap mint nap. Milyen megalázó lehet számukra, végső elkeseredettségükben oda állni elénk, hogy segíts nekem mert nincs már más lehetőségem.
    Vajon jogom van Őt elítélni, hogy életét kizárólag alkoholmámorban képes elviselni?
    A mi szívünk nem lágyul meg, az a gyengeség jele.
    Mi kemények vagyunk, nem engedjük, hogy megérintse lelkünket az Ő nyomoruk, hiszen annyi fontosabb, halaszthatatlan ügyünk van. Nagyobb lakás, nagyobb autó, több pénz, több hatalom, szebb ruhák, nyaralás.
    Hát nem fontosabb mint egy ember nyomora, élete?
    Hiszen nem velem történik!
    Ráadásul már kétszer adtam 50forintot. Ha ez így megy Én is beállhatok kunyerálni!
    Nem így megy?
    Sajnos a tapasztalat az, hogy mindannyian kerülhetünk kiszolgáltatott helyzetbe.
    Amikor súlyosan, életünket veszélyeztető módon megbetegszünk, Mi magunk is segítségért kiáltunk.
    Nem jó lenne, ilyenkor együttérző, empatikus hozzáállással találkoznunk?
    Nem jó lenne, ha az orvos nem csak a pénzt látná bennünk, nem azon gondolkodna, hogy ebből a pénzből amit tőlem remél, micsoda remek utazásban lesz része?
    Szerintem érdemes néha megállni egy pillanatra és közelebb engedni ezeket a gondolatokat is magunkhoz, hiszen általa élő, érző emberré válhatunk, még ha ez sokunknak idegen, bla, bla, bla …-ként hat is.
    Üdv
    Dancs Gyula

  2. Igaza van, mindannyian kerülhetünk kiszolgáltatott helyzetbe. Akár hajléktalanná is válhatunk.
    És sajnos hajléktalanból túltermelési válságban szenvedünk.
    Mindezzel együtt nem hiszek abban, hogy az olykor kiadott 50 vagy 100, esetleg 200 forintokkal bármit is megoldanánk. Intézményi, közösségi megoldások kellenek, amelyekhez csatlakozhatunk.

Szólj hozzá!