Az EU igazat adott a Koala Autorentnek

A Koala Autorent árai tiszták
Tiszta árviszonyok a Koalánál

Sokak által várt változás jön az autókölcsönzésben – írja cikkében a Napi.hu. Bevezetőjében azt írja, hogy „Az Európai Bizottság (EB) és az uniós fogyasztóvédelmi hatóságok felhívását követően az autókölcsönző-ágazat öt legnagyobb szereplője vállalta, hogy átláthatóan tüntetik fel áraikat”.
Őszintén szólva, bennem megállt az ütő e sorok olvastán, mert nem gondoltam, hogy pont a legnagyobbak „simliznek” az apróbetűs részekkel, az elhallgatott többlet költségekkel a bérlőik rovására.

Nagyítóval kisbetűznek?

Ugyanis a közhiedelem szerint a kicsik, az életükért harcoló kisvállalkozások viselkedhetnek inkább inkorrekt módon, játszhatnak az autót bérlők pénztárcáján hosszú futamokat, vétetik elő a húsz diopriás lencsét az apró betűk kisilabizálásához, hogy tetszik látni, ezt tetszett itt aláírni, és mi nem tehetünk róla, hogy Önnek nincs húsz diopriás apróbetű-felderítő applikációja vagy második világháborús, a német tengeralattjáró flottánál használt Enigmája szövegfejtéshez. Na, mi majd jó pénzért értelmezzük is Önnek a szöveget.

Amikor a nagyok a kicsik!

Ezek szerint az ilyesmi az öt nagynál – Avis, Europcar, Enterprise, Hertz, Sixt – vagy legalábbis némelyiküknél előfordulhatott, ha az alábbi tartalmat tartva szem előtt megállapodott velük az EU.

„Szeretném, ha az európai fogyasztók a lehető leggondtalanabbul tölthetnék szabadságukat, és közben nem kellene aggódniuk a végső számla által okozott kellemetlen meglepetések miatt” – idézi Vìra Jourovát, a jogérvényesülésért, a fogyasztópolitikáért és a nemek közötti esélyegyenlőségért felelős biztost a Napi.hu.

Szóval megállt bennem az ütő, hiszen egy kicsiny magyar autókölcsönző vállalkozás honlapját évek óta ismerem, és ez mindig úgy állt föl jól karbantartott autóival és a SEO-zott online felületeivel ezen a kőkemény versenypiacon, hogy a vásárló biztos lehetett benne, annyit fizet, amekkora összeget a rendeléskor lát!

A teljesítményrés

Sőt, ez a kis magyar cég gyakorlatilag egyenesen kimondta, hogy az autóbérlés piacának teljesítményrése az apró betűs átverés. Öt évvel ezelőtt ezekeken a bájtokon adtam ezt közzé, a Google a tanúm rá: Az autóbérlés teljesítményrése

A teljesítményrés fogalmáról röviden:
Minden szakmában megfigyelhető egy olyan sajátosság, amely kedvezőtlen fényt vet az adott mesterségre vagy annak egynémely képviselőjére.
A teljesítményrés fogalmának egyik leginkább érzékletes példája a fogorvosoktól, a fogorvoslástól való félelmünk: fájni fog! Szájsebész legyen a talpán, aki nem ismeri el, hogy a szakmája teljesítményének itt ne volna rése…

A Koala az Autóbérlő Kisokos elnevezésű információs felületén például már öt évvel ezelőtt így írt:
„Nálunk nincs trükközés, nincs hanem, vagy de. Autóbérlésének teljes összegét a foglaláskor az árkalkulátorunk kiszámolja. Bizonyos extra szolgáltatások, pl. reptéri felvétel ill. leadás, esetén plusz díjat vagyunk kénytelenek felszámolni, de ezekről a foglalási oldalon tájékoztatjuk.”

Érdekes, hogy miközben a nagy nemzetközi vállalkozásokat éppen csuklóztatja az EU – ezzel elismerve, hogy egy kis magyar cégnek a témában már ezelőtt fél évtizeddel igaza volt ! – addig a Koala Autorent még messzebbre lökte magát a világos árképzés, és a foglalás egyszerűsítése terén. Aki ránéz a nyitó képre, erre a foglalási felületre, az nyilván egyet fog érteni velem.
Igazán megjár a kis magyarnak a link: Koala Autorent – Rent Green

***
Blogunkban a szakmai alapvetés:
SEO

Bognár László

Az Első Magyar Keresőoptimalizáló Verseny győztese vagyok. Közel húsz éve dolgozom az online marketing, azon belül is a keresőmarketing területén.
A SEO, a keresőoptimalizálás mellett érdekel a blog műfaja. A közösségi térben a gerillamarketing.blog.hu blogom a leginkább közismert.
Közel két évtizedes múltra tekint vissza az általam szerkesztett Jóljárok Magazin is.

Szólj hozzá!