A kert avagy a szolgáltatások kettősségéről

Referenciák a kerttervezés, kertépítés ürügyén

“A kert fenntartása komoly szakértelmet kíván: teljes körű növényvédelem, gyepápolás, gyepszellőztetés, tápanyag utánpótlás, ha szükséges: szelektív gyomirtás, vagyis rendszeresen tavasztól őszig végzett szakmunka. És sok-sok beszélgetés a Megbízóval, nemcsak kertről…” (A kiemelés tőlem, B.L.)

Kerttervezés, kertépítés felsőfokon | Egy gyönyörű kert
Egy gyönyörű kert

A Pro Natura Kert 20 éves tapasztalattal rendelkező kertépítő szakemberének –  akinek cégével az Év kertje kitüntető címet is sikerült már megnyernie -, lám fontos a megrendelő megismerése, hogy egyéni megoldásokkal szolgálhassa annak vágyait, igényeit.
Jómagam úgy látom, hogy a szolgáltatási piacon a két, egymásnak ellentmondó tendencia egyre markánsabban mutatja meg magát. Egyfelől a hangos törtetés, az ígérgetés, a személytelen, futószalagszerű, “dobozos” kiszolgálás dívik, másfelől pedig a referenciákra épülő, elemzésen, konkrét helyzetekre alkalmazottan megjelenő igényes szolgálat arcvonásaira ismerhetünk.

A SEO sem szóbűvészet

A SEO-ban sincs ez másképpen. A szóbűvészek vagy ajádékképpen dolgoznak, vagy valamilyen rejtélyes okból nekik ingyen van a szaktudás megszerzése, a szakkönyvek beszerzése, a szójelentések, a statisztikák elemzésére, a kulcskifejezések kiválasztására fordított amúgy drága munkaidő.

A valamely szolgáltatást majdan igénybe vevő potenciális vásárlónak ezekben az ügyekben csak egyet tanácsolhatok: a REFERENCIÁKRA figyeljen. Ahogyan a személyre szabott kert sincs meg kérdések nélkül, ahogy a csodálatosra tervezett kert mögött is ott áll húsz év kertbekben szerzett tapasztalata, ugyanúgy a keresőoptimalizálás, vagyis a SEO is megkívánja a referenciákat. Hogy láthassa a potenciális ügyfél: a SEO-kertész kertje is zöld, sőt a szomszédénál is zöldebb, magasabbra nőnek rajta a fák, szebben virítanak a virágok, zeneibben zengenek rajta a tücskök és több mézet gyűjtenek róla a méhek.
Nos, ilyesmit tudhat meg az érdeklődő a referenciákból, s ha nem rest, akkor meglévő ügyfeleket is megkérdezhet: tényleg hatékony a keresőoptimalizáló munkája, amikor gyomlál vagy ülteti a fát.

Pécs és a referenciák

Kedves és szép városban lakom – ám az Internet sokféle arcát mutatja itt.
Egy-két számítástechnikai cég a világ élvonalában, aztán néhányan a fölmorzsolódás küszöbén, “bérmunkássá” válva, fővárosi “név” szatellitjeként.
Aztán vannak a voltak…
A SEO, a keresőoptimalizálás piaca harmatgyenge, s olykor nem a pénz miatt, hanem a tájékozottság hiányából.

Budapest, te csodás

Ó, itt még elegánsnak számít a hetykén kiköpött mondat: “Budapestiekkel dolgoztatok!”
Nekem meg fáj a szívem, mint most is, amikor a mindenféle területi-, kisebbrendűségi érzéstől mentes távoli megrendelő, aki csak a referenciáknak hisz, s nem érdekli, hogy a majdani szolgáltatója milyen nemzet, esetleg nemzetiség tagja, milyen vallású, milyen bőrszínű, milyen pártállású vagy hol lakik, aki a neten-weben csupán a hosszútávú eredményekre figyel -, szóval amikor a megrendelő olyan iparágban ad megbízást keresőoptimalizálásra, SEO-ra, amelyben a saját városom évszázados múltú büszkesége is érdekelt (volna).
A piacon nincs vacakolás.Területi elv meg pláne nincs. Hogyan is volna az Internet korában?!
Fájó szívvel ugyan (ez legyen az én bajom), de a munka eredményeként a bennem bízó, távoli megrendelő áruját fogom élre vinni a keresőkben! Kíméletlenül! Mert a hírnév, az enyém (ha az nem is évszázados), kötelez!
Tudathasadásos állapot? Az!
De az Internet ilyen.

Kapcsolódó linkek:

Kerttervezés, kertépítés

SEO, keresőoptimalizálás referenciáim

A referenciák és a bizalom fontossága

Szólj hozzá!

This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.